Előzetes

A csoportelsőségért játszik a Veszprém a BL-ben

  • MTI
megosztom

A csoportelsőség a tétje a vasárnapi Montpellier-Veszprém rangadónak a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a Szeged - ha nyer Aalborgban - szerencsés esetben még második is lehet saját hatosában. A női BL-ben a százszázalékos Győrnek Lipcsében kellene begyűjtenie a két pontot.

Az MKB Veszprém az eddigi kilenc fordulóban csak egyszer bukott, mégpedig Hamburgban, míg a Montpellier kétszer. Ebből az egyik az október 9-i, veszprémi meccs volt, melyen Mocsai Lajos vezetőedző alakulata 27-26-ra nyert. Ha most a francia bajnok bármilyen arányban győz, akkor a Veszprém másodikként zár.

Az európai szövetség BL-versenykiírása ugyanis úgy rendelkezik, hogy a csoportkörben az azonos pontszámmal zárók között nem az egymás elleni meccsek összesítése, hanem az összgólkülönbség a mérvadó. Ebben a Montpellier jobb: jelenleg plusz 61 találatnál tart a veszprémi plusz 44-gyel szemben. A második hely viszont azzal járhat, hogy a magyar alakulat kedvezőtlen sorsolás esetén akár a "mumus" Barcelonával is összekerülhet a nyolcaddöntőben.

Hajnal Csaba ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: nem minden versenyrendszer egyforma, sokan azt hihették, hogy ha azonos pontszámmal zár a két csapat, akkor az egymás elleni két meccs alapján számolják ki a győztest, és ebben az esetben még - ahogy az MKB Veszprém hivatalos oldala is jelezte - egy olyan egygólos vereség is "belefért" volna, amikor a magyar bajnok 26 gólnál többet lő. Az érvényben lévő kiírás alapján viszont a Veszprém csak akkor lesz első, ha pontot szerez Montpellier-ben.

A csoportelsőségért játszanak Fazekasék

A Pick Szeged a biztos búcsúzó dán Aalborg vendége lesz ugyancsak vasárnap. A két gárda október 10-i meccsén 37-28-ra győztek a Tisza-partiak, akik az eredmények kedvező alakulása esetén még a második helyre is befuthatnak. Mindez attól függ, hogy mit játszik a spanyol Valladolid a svájci Schaffhausennel.

A nyolcaddöntőben a csoportelsők a negyedikekkel, a másodikok a harmadik helyezettekkel találkoznak, de korábbi csoportriválist egyik csapat sem kaphat a március 8-i sorsoláson. A visszavágók az előkelőbb helyen zárók otthonában lesznek, ráadásul ha csoportelső jut tovább, akkor ez a kedvezmény a negyeddöntőben is megilleti.

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit március 23. és 27. a visszavágókat pedig március 30. és április 3. között kell megrendezni.

A női BL-ben menetel a Győri Audi ETO KC. Görbiczék ugyan február 13-án nehezen verték 25-20-ra soron következő ellenfelüket, a német HC Leipziget, ám azóta horogra akadt a félelmetes norvég Larvik is (25-16). Ha a magyar bajnok nem kényelmesedik el, megnyeri csoportját, és kedvezményezett lesz az elődöntőben.

A magyar BL-csapatok vasárnapi programja:

Férfiak, 10. (utolsó) forduló:
B csoport:
Montpellier (francia)-MKB Veszprém 17:30
Az állás: 1. MKB Veszprém 16, 2. Montpellier 14, 3. Hamburg (német) 11, 4. Kolding (dán) 10, 5. Sa:vehof (svéd) 2, 6. Tatran Presov (szlovák) 1.
C csoport:
Aalborg (dán)-Pick Szeged 15:50
Az állás: 1. Csehovszki Medvegyi (orosz) 13, 2. Valladolid (spanyol) 11, 3. Pick Szeged 10, 4. Schaffhausen (svájci) 9, 5. Dinamo Minszk (fehérorosz) 7, 6. Aalborg 4.
Az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

Nők, középdöntő, 4. forduló, II. csoport:
HC Leipzig (német)-Győri Audi ETO KC 14:30 ó
Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 6 pont, 2. Larvik (norvég) 4, 3. Dinamo Volgográd (orosz) 2, 4. HC Leipzig 0.
Az első két helyezett jut az elődöntőbe.

megosztom