Vívás

A férfi kardvívás legjobbjai lépnek pástra a Gerevich-Kovács-Kárpáti GP-n

  • MTI

Az elmúlt évekhez hasonlóan a hétvégi Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix-re is eljönnek Budapestre a férfi kardvívás legjobbjai: a nevezések alapján a világranglista első 32 helyezettje közül 31 pástra lép a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

A verseny szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy szombaton és vasárnap összesen 27 ország 136 vívója, köztük - legalább - 12 magyar szerepel.

"Az élmezőnyből csak a padovai Világkupán megsérült Aldo Montano hiányzik, a többiek kivétel nélkül itt lesznek" - utalt a várható színvonalra Kovács Tamás szövetségi kapitány, aki - amint azt mondta - akkor lenne elégedett, ha egy-két hazai vívó bekerülne az első nyolcba, és egyikük dobogóra állna. "Elsősorban Szilágyi Áron vállára nehezedik a teher, de a többiek is képesek arra, hogy az élmezőnyben végezzenek" - tette hozzá.

A kardválogatottat február 1-je óta irányító szakvezető beszámolt arról is, hogy Iliász Nikolász a verseny után műtéten esik át, a jobb csuklójában ugyanis rosszul forrt össze a csont egy december végi törést követően.

"Mivel balkezes vagyok, a vívásban egyáltalán nem zavar, és úgy egyébként sincs problémám a csuklómmal, de a legjobb megoldás az, ha most lesz a műtét, mert így csak a moszkvai világkupát kell majd kihagynom, a junior-világbajnokságon pedig remélhetőleg már ott lehetek" - mondta a junioroknál vb-címvédő kardozó.

Kovács Tamás ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a két és fél hét múlva esedékes moszkvai viadalra Nemcsik Zsolt kerül a csapatba.

A MOL Kupáért kiírt hétvégi küzdelmek szombaton 9 órakor kezdődnek a selejtezővel, ebben a világranglista 16 legjobbja, közte Szilágyi Áron (7.), Iliász Nikolász (12.) és Nemcsik Zsolt (15.) nem lesz érdekelt. Vasárnap 9-kor indulnak a 64-es tábla asszói, a négyes döntőt pedig 15 órától bonyolítják le.
A férfi kardozók csaknem öt évtizedes múltra visszatekintő budapesti versengése a szakág legendás képviselőinek, az összesen 19-szeres olimpiai aranyérmes Gerevich Aladárnak, Kovács Pálnak és Kárpáti Rudolfnak emléket állítva 2000 óta szerepel a jelenlegi elnevezéssel a versenynaptárban.