Magyar Kupa

Megint fordított a Ferencváros, de ez most kevés volt - videó

Honma szép gólja után felálltak a zöld-fehérek, de kiestek a kupából

A Ferencváros a Siófokot fogadta a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, és mivel idegenben két góllal kikaptak, hajtaniuk kellett a zöld-fehéreknek. Mégis a vendégek szereztek gólt a második félidőben, azonban gyorsan fordítottak Prukner László tanítványai. A hosszabbítást viszont már nem tudták kiharcolni, így búcsúztak a kupaküzdelmektől.

A Siófok hazai pályán 3-1-re nyert így a Ferencvárosnak hajtania kellett a fordításért. Az övék is volt az első helyzet, a 12. percben Schembri ment el a jobb szélen, de a gyengécske beadását mentette a középen visszazáró védő. Az első negyedóra végén Rósa egy szöglet után veszélyeztetett, de nem találta el a kaput. A huszadik perc után jött ki először a Siófok a hazaiak szorításából, ekkor Délczeg lövése a tizenhatosról éppen fölé szállt. Kicsivel később Mogyorósi huszonötről próbálkozott, ekkor Haber védett.

A 29. percben megint a Fradi következett: Heinz indításából Miljkovics került a kapu elé, Molnár azonban az utolsó pillanatban elütötte előle a labdát. A félidő utolsó említésre méltó jelenete egy 39. percben eleresztett vendéglövés volt 10 méterről, amit Haber megfogott.

A szünet után próbált még feljebb kapcsolni a hazai együttes, de az 51. percben Honma Kazuo vezetést szerezett a Siófoknak. A japán csatár a tizenhatos előteréből tekert a Ferencváros kapujának bal felső sarkába. (0-1)

Schembri próbálja elérni a labdát Molnár kapus előtt a Fradi-Siófok kupamérkőzésen 2011 márciusában

Edzői értékelés:
Prukner László (Ferencváros): Tudtuk, hogy kényszerhelyzetben leszünk, és tudtam a szünetben, hogy több helyen is változtatnom kell néhány játékos gyenge teljesítménye miatt, de úgy gondoltam, várok, hogy el tudunk-e valamit érni a második játékrész elején. Sajnos a Siófok egyszer átjutott rajtunk, és gólt kaptunk. Még sokat kell dolgoznunk, ugyanis az előző és a mostani meccs első félideje is halvány volt, mindkétszer hátrányból kellett fordítanunk.

Ifj. Mihalecz István (Siófok): Izgalmasra sikerült a mérkőzés, igazi kupahangulat lett a végére. A szerzett gólunk felett érzett öröm ráment a koncentrációnkra, kaptunk két gyors gólt, de utána túléltük a kritikus időszakot, és megtartottuk az eredményt.
Eldőlni látszott tehát a továbbjutás kérdése, de Prukner László rögtön kettőt cserélt, és az újonnan érkező Tóth Bence az 55. percben ki is egyenlített. A bal oldalon külsővel maga elé tette a labdát, és a rövid alsóba lőtt a későn vetődő Molnár keze mellett. (1-1) Csizmadia a vezetést is gyorsan megszerezhette volna, de a fejese a kapufát találta el.

A Siófok kihúzta a nehéz perceket, és a túloldalon egy szép szabadrúgást kellett hárítania Habernek. Aztán a 61. percben a zöld-fehérek megszerezték a vezetést, Schembri fejesével alakult 2-1-re az állás, de összesítésben még mindig a Siófok állt jobban.

A 73. percben Miljkovics kapott labdát a tizenhatoson belül, de nagy helyzetben fölé lőtt. Később újra Tóth Bence próbálkozott, ezúttal szabadrúgásból, de a felső lécet találta el. A hajrában óriási tempót diktált a Ferencváros, de a szerencséjük elhagyta őket, újabb gólt már nem tudtak szerezni, és így a Balaton-partiak jutottak be a Magyar Kupa negyeddöntőjébe.

 

 

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:

Ferencváros-BFC Siófok 2-1 (0-0)
Továbbjutott: a Siófok 4-3-as összesítéssel

Kecskeméti TE-Ereco - DVSC-TEVA 3-1 (2-1)
Továbbjutott: a Kecskemét kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel

Újpest FC-Lombard Pápa 3-1 (0-0)
Továbbjutott: az Újpest, kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel

Szerdán játsszák:
ZTE FC - Vasas-Híd 14:00 (az első mérkőzésen: 6-0)
Szombathelyi Haladás-Videoton FC 16:00 (0-3)
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi 18:00 (0-1)
Győri ETO FC-MTK Budapest 18:00 (0-0)

A Budapest Honvéd már novemberben biztosította a helyét a legjobb nyolc között, miután 10-0-s összesítéssel búcsúztatta a harmadosztályú Egert.