Chelsea

Vissza fogok térni Olaszországba - Ancelotti

  • DA

Carlo Ancelotti egy olasz lapinterjúban ismét leszögezte, hogy önszántából nem hagyja el a Chelsea-t, de hosszú távú tervei között szerepel a visszatérés hazájába, a Serie A-ba.

Carlo Ancelotti

"Ízig-vérig olasznak tartom magam, de nagyra becsülöm az angol focit is, még ha a szigetországi sajtó néha eltúlozza is a dolgokat, mint Rino Gattuso esetében" - mondta a La Repubblicának Ancelotti. A tréner jól ismeri a Milan középpályását, hiszen 2001 és 2009 között a vörös-feketék vezetőedzője volt, számos sikert élt meg együtt a játékossal.

"Vissza fogok térni Olaszországba edzősködni. De hogy mikor, még nem tudom."

Az 51 éves szakember nevét már régóta az AS Roma kispadjával hozzák összefüggésbe, és a tréner is többször nyilatkozott arról, hogy régi álma egykori csapatának irányítása. Ancelotti játékosként nyolc évig erősítette a Farkasokat, az olasz fővárosból igazolt a Milanba 1987-ben.

Claudio Ranieri a múlt vasárnap mondott le a Roma edzői tisztségéről, ekkor újra felröppentek a pletykák Ancelotti hazatéréséről, de egy nappal később Vincenzo Montellát, a klub egykori játékosát nevezték ki a szezon végéig. A tréner erre is utalt az interjúban, szerinte a legjobb választás volt a római kispadra a csapat egykori ikonja.
"Jókívánságaimat küldöm Montellának. Azt hiszem, nekem még van keresnivalóm Angliában. A minimális célunk a négy közé kerülni a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában. A BL-döntőt a Wembley-ben rendezik...ott akarunk lenni, ezért küzdünk a csapattal."

Ancelottit arról is kérdezték, hogy érdekli-e a az olasz válogatott irányítása, erre kétértelmű választ adott a szakember:
"Jól mennek a dolgok Cesare Prandellivel. 2014 után talán..."