NB I

Küzdelmes meccsen szögletek döntöttek az MTK javára a Honvéd ellen - videó

A Honvéd szerzett vezetést, de fordítottak a hazaiak

megosztom

Az NB I-ben az MTK-Honvéd mérkőzés volt az első, amit meg tudtak rendezni a 17. forduló szombati játéknapján az utóbbi napok időjárása miatt. A pálya a Hungária körúton sem volt tökéletes, emiatt nem láthatott túl szép játékot a közönség, de négy gól így is született. A vendégek szereztek vezetést, de jobb második félideji játékának köszönhetően fordítottak a kék-fehérek.

Az MTK és a Honvéd játékosa küzd a labdáért a két csapat bajnokiján 2011 februárjában

A pénteki borongós, havas körülmények után tavasziasra váltott az idő, így napsütésben kezdődhetett a mérkőzés, a pálya viszont eléggé télies volt.

A játék az első percekben még nem volt túlságosan élettel teli, a 10. percben jött az első próbálkozás, Frank középre tartó lövését kellett védenie Tóth Ivánnak.

A folytatásban szépen lassan a hazaiak kerültek fölénybe, többször is jól futottak el a széleken, de a beadások többnyire pontatlanok voltak, így nagy helyzetek nem alakultak ki. Aztán kissé váratlanul megszerezte a vezetést a Honvéd. Egy szöglet után a védők közül Pátkai csúsztatta meg a labdát a rövid oldalon, és így lett tökéletes a hosszún érkező Lovricnak, aki a hálóba bólintott. (0-1)

A gól nem nagyon változtatott a játék képén, az addig is inkább hátulról építkező kispestiek továbbra is a védekezéssel törődtek, az MTK pedig egy-egy lendületes elfutáson kívül mást nem tudott felmutatni. A félidő vége előtt nem sokkal egy lapos távoli szabadrúgással kicsit nehezen birkózott meg Tóth, kipattant róla a labda, az ismétlés pedig Debreczeni András kezét találta el, a jgosnak tűnő büntető azonban elmaradt. Erre végül nem is volt szükség, ugyanis az ez után következő Kanta-szögletre Sütő nagyszerűen érkezett az ötösön, és védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba. (1-1)

Edzői értékelés:
Garami József (MTK): Ritka, hogy ennyire bejönnek a cserék, és ketten is gólt szereznek, ezúttal szerencsénk volt ezen a téren. Az első félidőben volt olyan időszak, amikor a Honvéd szorongatott, de még a szünet előtt egyenlíteni tudtunk. A második félidőre sikerült megnyugtatni a csapatot, jobb lett a játékunk, de azért nem volt tökéletes. Inkább a küzdelem dominált, és mi tudtuk megszerezni a vezetést.

Supka Attila (Honvéd): Az eredményt tekintve jól kezdtünk, hisz mi szereztünk vezetést, de aztán két szögletnél is figyelmetlenek voltunk. Távol helyezkedtünk az emberektől, ezen mindenképp javítanunk kell a jövőben.
A második játékrészben is az addig látottak folytatódtak a pályán. Azért az 55. percben az MTK-fölény ellenére a Honvéd is eljutott helyzetig, a frissen beállt Rouani lőhetett az ötös bal sarkáról, és bár nem találta el jól a labdát, így is veszélyesen közel gurult el a kapu előtt.

A folytatásban kissé leült a játék, a 67. percben jött az újabb lehetőség. Ekkor is a vendégek kerültek a hazai kapu elé, de Hajdunak talán a passz lehetőségét kellett volna keresnie ahelyett, hogy éles szögből lőni próbál az őt szorongató védő mellett.

A 77. percben újabb szöglet helyzet hozta meg a harmadik gólt. A kék-fehérek végezhettek el sarokrúgást és az első felszabadítási kísérlet után beívelés helyett Pátkai kapta laposan a labdát, egyből középre húzta, ott pedig Urbán Gábor bepasszolta a kapuba. (2-1)

Szinte azonnal kétgólosra növelhette volna az előnyét a hazai együttes, de Tóth Iván nagyszerű ütemben lépett ki a kapujából, és tisztázni tudott a kilépő csatár elől. Aztán a 91. percben mégis megszületett a hazaiak harmadik találata. A csereként beállt Hajdú beívelése után a szintén meccs közben beálló Eppel érkezett a bal oldalon, és kapásból lőve 3-1-re alakította az állást.

A hátralévő másfél percben már nem változott az eredmény, így hátrányból fordítva nyert a gyorsabban és pontosabban játszó MTK. Igaz, a gólok nem a jó összjátéknak köszönhetően születtek, de jobb talajon talán majd arra is látunk példát a tavasz folyamán.

Monicomp Liga, 17. forduló:

MTK Budapest-Budapest Honvéd 3-1 (1-1)
gólszerzők: Sütő (41.), Urbán (77.), Eppel (91.), illetve Lovric (25.)
sárga lap: Szekeres (80.), Urbán (84.), illetve Debreceni (55.), Horváth A. (82.)

MTK Budapest: Szatmári - Vadnai, Sütő, Szekeres A., Vukadinovic (Hajdú, 89.) - Frank (Urbán, 65.) Vukmir, Kanta J., Pátkai - Pál, Tischler (Eppel, 77.)

Budapest Honvéd: Tóth I. - Moga (Horváth A., 40.), Debreceni, Lovric, Hajdú - Sadjo, Akassou, Ivancsics (Nagy G., 81.), Moreira - Danilo, Bright (Rouani, 55.)

megosztom