Bundesliga

A Dortmund Münchenben is legyőzte a Bayernt - videó

megosztom

Parádés első félidő után a Borussia 3-1-re győzte le a bajorokat a Bundesliga 24. fordulójában. A sérült kapust, Roman Weidenfellert helyettesítő ausztrál Mitchell Langeral remek mérkőzést játszott a Borussia kapujában, és győzelemmel debütált.

Ünneplő dortmundiak - Fotó: AFP
Nem kellett sokat várni, hogy egymásnak essenek a felek, a 2. percben Arjen Robben tekerésébe Mats Hummels lépett bele, rögtön utána a másik oldalon Robert Lewandowski lőtt kapura, bombája azonban kapu fölé ment.

Hamar jött a hidegzuhany az Allianz Arénában. Grosskreutz a 9. percben a leshatárról ugratta ki Barriost,  csapattársa pedig nem hibázott a kapu torkában. A paraguayi csatár tizedik gólját szerezte a Bundesligában. (0-1)

A vendéggól nem fogta meg a Münchent, a 16. percben Ribéry tekert be egy baloldali szögletet, amire Luiz Gustavo érkezett a legjobban középen, a brazil játékos kiegyenlített. (1-1)

Két perccel később már ismét a vendégeknél volt az előny. Barrios indult meg a kapu felé, de mivel a védők utolérték, leadta a játékszert Götzének, aki visszagurított Sahin elé, a középpályás pedig 20 méterről gyönyörűen tekert Kraft kapujába. (1-2)

A hazaiaknak gyorsan sikerült válaszolni a második Borussia-gólra, mégsem egyenlítettek ki, mivel a aszisztens lest jelzett, így Gomez gólját nem adta meg a játékvezető.

A játékrész második felében főleg a bajorok irányították a játékot, a bal oldal volt aktívabb, Ribéry kétszer is a vendégek alapvonaláig vezethette a labdát, de a Dortmund középső védőkettőse blokkolta a beadásokat, így az eredmény már nem változott.

A szünetben a hazai csapat cserére kényszerült,  Holger Badstuber helyére Breno érkezett. A fiatal német védő feltehetőleg sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

A második félidőt a dortmundiak kezdték támadóbban, két nagy helyzetet még kihagytak, de a 60. percben Götze szögletét Bastian Schweinsteiger mellől Hummels fejelte védhetetlenül a hosszú kapufa mellé. (1-3)

Ribéry került helyzetbe a 75. percben, de Mitchell Langeral hatalmas bravúrral védte a francia támadó lövését. Egy perccel később Robben kapott sárga lapot, mert a büntetőterületen belül feldobta magát.

A 84. percben csak Pranjic-on múlt, hogy nem született meg a negyedik Dortmund-gól. A vendégek szögletét Lewandowski fejelte kapura, de a horvát középpályás a gólvonalon tisztázott.

A végére maradt még két Robben-lehetőség, mivel azonban egyikből sem lett gól a Borussia Dortmund nyerte a rangadót 3-1-re, és ezzel hatalmasat lépett előre a bajnoki cím felé. Ráadásul Ruhr-vidékiek megdöntötték saját klubcsúcsukat a szerzett pontok tekintetétben a 24. forduló után.

Bundesliga, 24. forduló

Bayern München-Borussia Dortmund 1-3 (1-2)
gólszerzők: Luiz Gustavo (16.) ill. Barrios (9.), Sahin (18.), Hummels (60.)

Hoffenheim-FSV Mainz 1-2 (0-1)
gólszerző: Alaba (83.), illetve Ivanschitz (23.), Soto (86.)

1. FC Köln-Freiburg 1-0 (0-0)
gólszerző: Podolski (89.)

Kaiserslautern-Hamburger SV 1-1 (1-0)
gólszerző: Hlousek (18.), illetve Jansen (54.)

Schalke 04-Nürnberg 1-1 (0-1)
gólszerző: Raúl (52.), illetve Hegeler (37.)

St. Pauli-Hannover 0-1 (0-0)
gólszerző: Schulz (89.)

Pénteken játszották:

VfL Wolfsburg-Borussia Mönchengladbach 2-1 (2-0)
gólszerző: Diego (36., 45+1.), illetve Daems (74.- 11-esből)

Vasárnap játsszák:
Eintracht Frankfurt-VfB Stuttgart 15:30
Werder Bremen-Bayer Leverkusen 17:30

Tabella:

1    Borussia Dortmund      58     
2    Bayer Leverkusen        45     
3    Hannover 96                 44     
4    Bayern München          42     
5    FSV Mainz 05               40     
6.   Hamburg SV                 37
7    SC Freiburg                  37     
8    1. FC Nürnberg            36     
9    1899 Hoffenheim          33     
10   FC Schalke 04            30     
11   1. FC Köln                   29     
12   St.Pauli                        28
13   Eintracht Frankfurt      27     
14   Vfl Wolfsburg              26
15    Kaiserslautern           24    
16    Werder Bremen        24
17    VfB Stuttgart              19     
18    Mönchengladbach     19

megosztom