NB I

Idegenben hozta kötelezőt a Győr a tavaszi nyitányon

Egy ziccert kihasználva győzött az ETO Siófokon

Címkék:
megosztom

Szokásos védekezésre épülő játékával, egy ziccert kihasználva győzte le a Győri ETO a Siófokot a Monicomp Liga tavaszi idényének első mérkőzésén pénteken este. A hazai pályán játszó Balaton-partiak többnyire fölényben játszottak, a labdát legalábbis többet birtokolták, de igazán veszélyesek nem tudtak lenni a vendégkapura.

A Siófok és a Győr játékosa küzd a két csapat őszi bajnokiján 2010-ben

Nem meglepő módon védekező felfogásban kezdte a Győr a találkozót, így a kiesés elől menekülő Siófok uralta az első perceket. Az első komolyabb helyzetük a 11. percben érkezett, amikor Csordás szépen készítette le Délczegnek a labdát a tizenhatos közelében, Sztevanovicsnak pedig nyújtozkodnia kellett, hogy a kapu fölé üsse a játékszert. Két perccel később Nomel lőhetett éles szögből, de a védők közbeléptek, a rövidre sikerült tisztázás után pedig Kecskés csak a reklámtáblákat találta el. Az első negyedórát Csordás lehetősége zárta, miután Délczeg elé csúsztatta a labdát, Dinjar azonban ezúttal is menteni tudott az utolsó pillanatban.

Edzői értékelés
Mihalecz István (Siófok): A kapott gól megfogott minket, és bár ki nem pukkadtunk, a hit azért hiányzott egy darabig a játékosokból. Mégis a második félidőt kezdtük rosszul, a végén pedig már hiába kerültünk fölénybe, ez későn jött ahhoz, hogy bedaráljuk az ellenfelünket. A játék alapján szerintem benn tudunk maradni, lesznek még a Győrnél kellemesebb ellenfeleink is.

Pintér Attila (Győr): Örülök, hogy a játékosaim megmutatták, tudnak egymásért küzdeni. Az első félidőben voltak ugyan hibák, nehezen tartottuk meg a labdát, ezért is cseréltem be a szünetben Ji-Paranát. Vele már jobban játszottunk, többször is eldönthettük volna a meccset, de még egyszer mondom, örülök, hogy egymásért küzdve nyerni tudtunk. Pláne egy olyan csapat ellen, amely már bizonyította, hogy bárkire veszélyes tud lenni.
A 20. percben váratlanul szerezte meg a vezetést a Győr. Alekszidze lépett ki szépen egy lapos indítással, és állítás nélkül lőtt Molnár kapujának bal alsó sarkába. (0-1)

A találat megfogta a hazaiakat, a vendégek pedig érhető módon még inkább a biztonságra törekedtek, így az első félidő végéig már inkább a mezőnybeli küzdelem dominált, mint a látványos játék. A játékrészt mégis egy nagy helyzet zárta, Koltai a kapuval szemben lőhetett, de pont megtalálta a hazai hálóőrt, aki így a védelem segítségével tisztázni tudott.

A szünet után labdázgatással kezdtek a csapatok, de szép lassan a Győr került fölénybe. Ez az 54. percre érett helyzetté, Alekszidze lövését bravúrral védte Molnár, a kipattanót pedig Koltai csúnyán fölé vágta.

A folytatásban kissé visszaesett a színvonal, egyik gárda sem nagyon tudott veszélyes helyzetet kialakítani. A Siófoknál volt többet a labda, de nem tudták feltörni a győri védelmet, a vendégek kontrái pedig rendre elhaltak les vagy pontatlan indítások miatt.

A hajrában próbálta nyomás alatt tartani az ellenfelet a hazai csapat, de a zöld-fehérek hátsó sora továbbra is remekül zárt, az utolsó pillanatokban mindig odaért valaki. Az eredmény így nem változott, nyert a Győr.

NB I, 17. forduló:

Siófok-Győri ETO 0-1 (0-1)
gólszerző: Alekszidze (20.)

Siófok: Molnár - Mogyorósi, Graszl, Katona, Novák - Tusori - Csordás, Kecskés (Csermelyi 81.), Délczeg, Lukács (Melczer 77.) - Nomel (Homma 60.)

Győr: Sztevanovics - Takács Á., Djordjevic, Stanisic, Dinjar - Kiss M. (Ji-Paraná a szünetben), Pilibaitis - Bouguerra (Sharashenidze 61.), Koltai (Copa 86.), Trajkovic - Alekszidze

megosztom