La Liga

Agüero a Realban fog kikötni - Diego Maradona

megosztom

A csatárral rokonságban álló egykori argentin szövetségi kapitány szerint veje hamarosan csapatot vált, mert szeretne sikereket elérni, és jelenlegi klubjában ez igen nehéz feladatnak ígérkezik. Célállomása a szomszédban lévő Királyiak lesznek.

Maradona és Agüero - Fotó: AFP
Az argentin legenda szerint Sergio Agüero eligazolása esetén is marad a spanyol bajnokságban sőt, még várost sem vált, hiszen a Real Madridban folytatja majd karrierjét 2011 nyarától.

Látom Agüerót a Real Madridnál” -  mondta a Marca című spanyol lapnak.

Az újságírók arra is rákérdeztek, hogy mi a véleménye a Real és Barcelona vezetőedzőjéről, illetve melyikőjüket tartja jobbnak.

Ha egy klub elnöke lennék, elsősorban mindenképpen a portugált (Mourinho) próbálnám szerződtetni, a tapasztalatai miatt. Mondom ezt úgy, hogy Guardiola szerintem varázslatos. De ha José ugyanakkor került volna a spanyol bajnokságba, mint Pep, akkor sokkal kiegyenlítettebb lenne a Barca és a Real párharca” - fejtette ki véleményét az edzőkérdésről Maradona.

Végezetül arról beszélt, hogy Messi és Cristiano Ronaldo bármelyik bajnokságból kiemelkedne, ahogy a hispán pontvadászatban sincs ez másképp, és hogy szerinte jelenleg a két játékos mögött a brazil Marcelo a harmadik legjobb.

megosztom