Vízilabda Volvo Kupa

A németek skalpját is megszerezte a Kemény-csapat

  • MTI

Az ausztrálok elleni, szerdai sikeres nyitány után (8-4) a németeket is 8-4-re győzte le a magyar férfi vízilabda-válogatott a miskolci Volvo Kupa második, csütörtöki napján, s ezzel már biztosan megnyerte a tornát.

Moritz Oeler, a német (b) és Kiss Gergely, a magyar válogatott játékosa küzd a labdáért a férfi vízilabda Volvo Kupa Magyarország-Németország találkozóján, a miskolci Kemény Dénes uszodában
A statisztika szerint 135. összecsapását vívta a két nemzeti együttes, és az olimpiai bajnoki címvédő hazai gárda 94. győzelmére készült a korántsem edzőpartnernek ígérkező riválissal szemben.  A németek 2010-ben, amikor öt alkalommal is találkoztak a felek a medencében, hosszú idő után először egy ízben meg tudták verni Kemény Dénes legénységét (9-11), s a tavalyi Európa-bajnokságon, az eddigi utolsó egymás elleni meccsen is kétgólnyi volt a különbség, de akkor a magyar csapat javára (10-8).

A miskolci mérkőzésen már az első akcióból vezetéshez jutott a vendéglátó alakulat: az olimpiai bajnokok közül a háromszoros aranyérmes Kiss Gergely adott pazar passzt az egyszeres első Varga Dánielnek, aki biztos kézzel húzta be a labdát a kapuba (1-0). Ugyanolyan gyorsan egyenlítettek azonban a németek, akik a vezetést is átvették (1-2). Utána hosszabb gólcsend következett, majd az egyenlítő találat: a háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány, Biros Péter büntetőből volt eredményes (2-2).

A 2008-as pekingi győzők egyike, Kis Gábor klasszikus centergóllal nyitotta a második nyolc percet, majd emberelőnyös támadás végén a kétszeres ötkarikás aranyérmes Madaras Norbert balkeze villant (4-2).  Aztán viszont egy újabb, Baksa László kapus számára védhetetlennek bizonyult távoli német bomba csendesítette le átmenetileg a hazai szurkolósereget, de a negyed utolsó pillanatában Biros pompás átadásából Hárai Balázs centerezett kifogástalanul (5-3).

A harmadik játékrészben kölcsönösen megállt a gólszerző tudomány, öt perc elteltével rezdült először - és a negyedben utoljára is – a háló: fórból Madaras szerezte a hatodik magyar találatot (6-3). A védekezés ezúttal is végig magabiztos volt, a kidolgozott helyzetek sem hiányoztak, a befejezés azonban sokszor nem sikerült.

A rossz akciólezárások miatt a folytatásban sem rezdültek a hálók, olyannyira, hogy a záró nyolc percnek már a fele lepergett, amikor megtört a jég: a 2008-as olimpiai bajnok Varga Dénes nagyszerű ejtéssel juttatta célba a labdát (7-3). A hat az öt elleni játék előnyével élve a németek válaszul felavatták a második félidőben védő Nagy Viktort (7-4), közelebb jönni azonban nem tudtak, már csak azért sem, mert Madaras emberelőnyben középről nagy gólt lőtt (8-4), beállítva egyszersmind a végeredményt is.
A Volvo Kupa pénteki befejező napján, immár tornagyőztesként a kanadaiakkal száll vízbe a magyar válogatott 19 órától a Kemény Dénes nevét viselő miskolci uszodában.

Magyarország-Németország 8-4 (2-2, 3-1, 1-0, 2-1)

A magyar góldobók: Madaras 3, Varga Dániel, Biros, Kis G., Hárai, Varga Dénes 1-1

A másik csütörtöki mérkőzésen:

Ausztrália–Kanada 9-5 (2-1, 2-2, 2-2, 3-0)