Vasas

Minimum két-három poszton van még mit javulni - Komjáti András

A Vasas vezetőedzője szerint az új játékosok közül mindenki képes lesz valamit hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

VasasKomjáti András, a Vasas vezetőedzője a klub hivatalos honlapján foglalta össze a csapat téli felkészülésének a tanulságait.

„Tegnap lezárult az átigazolási szezon így véglegessé vált kik azok, akiket tavasszal a Vasasban láthatunk. Szinte az utolsó pillanatban is érkezett még hozzánk új játékos, ami természetesen nem a legszerencsésebb, hiszen jobb lett volna ha mindenki velünk van a felkészülés teljes ideje alatt. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az újak közül mindenki képes lesz valamit hozzátenni a teljesítményünkhöz. Akad közöttük rutinos sokat megért futballista is, mint Németh Gábor és Lisztes Krisztián, és jött kölcsönbe néhány olyan tehetséges fiatal, Rezes László, Szilágyi Péter, Kulcsár Dávid, Présinger Ádám, Ponczók Csaba és Nagy Patrik, akiket bizony hosszabb időre is szívesen a Vasasban tudnék. Ők sajnos csak időlegesen vannak nálunk, majd nyáron derül ki lesznek-e – és hogy milyen – lehetőségeink velük kapcsolatban” – fejtette ki az angyalföldi klub legendája.

A szakember elmondta, néhány hete még igen borús volt a kép, de mára fizikailag rendben vannak a játékosok.

Még akár egy hónapja sem álltunk túl fényesen, de most azt gondolom azok, akik végigdolgozták az alapozást, megfelelő fizikai állapotban vannak. Azt viszont a szombati edzőmeccs is megmutatta, hogy minimum két-három poszton van még mit javulni, hiszen az ott szereplők még egyáltalán nincsenek jó formában. Mindenki tisztában van vele, hogy a Videoton nagyon jó csapat, de próbálunk felkészülni belőlük, kollégáimmal még a héten is elemezzük a játékstílusukat és péntektől igyekszünk taktikailag is felkészíteni a játékosokat az összecsapásra. Jelenleg két sérültünk van, Végh Zoltán továbbra is a bokájával bajlódik, Németh Norbert pedig várhatóan szerdán kezdheti el a futóedzéseket. Bakos Szabolcs ugyan már rendbe jött, de eddig összesen alig tíz edzésen tudott részt venni, így neki rengeteg a pótolnivalója” – zárta gondolatait a tavaly ősszel kinevezett tréner.