Újpest

Szalaihoz hasonlóan súlyos sérülést szenvedett a válogatott Vermes

  • MTI
megosztom

Az Újpest labdarúgócsapatának válogatott hátvédje, Vermes Krisztián kedden súlyosan megsérült, így ebben a szezonban már nem játszhat.

Vermes Krisztián, az Újpest válogatott játékosa.

A lila-fehérek kapitánya edzésen ütközött szerencsétlenül, azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett.

"Sajnos, teljes térdficamról és többszörös szalagsérülésről kell beszélnünk Krisztián esetében. Az első és hátsó keresztszalag, valamint a belső oldalszalag elszakadt - nyilatkozta Dr. Domaraczki Olivér a klub honlapjának. -  Krisztiánra több műtét vár a felépülésig, a keresztszalag-operáció pedig két hónap múlva következhet. Szerencsére csonttörés nincs, mégis olyan súlyos sérülésről beszélünk, amilyen ritkán fordul elő. Lassú gyógyulásra kell számítanunk, amely legalább fél évet vesz majd igénybe."

A 25 éves védőre Egervári Sándor szövetségi kapitány rendszeresen számít, a februári, Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésen a 70. percben küldte pályára. A Hollandia elleni két Európa-bajnoki selejtező előtt álló magyar nemzeti csapat Vermes mellett hasonló okokból Szalai Ádámra, a német Mainz csatárára sem számíthat, aki január 29-én szenvedett keresztszalag-szakadást.

Fotó: ujpestfc.hu

megosztom