Nyilatkozat

Mourinho a Chelsea-nél volt a legboldogabb

A Real Madrid portugál szakvezetője elmondta, úgy tervezte, hogy egész életét a szeretett londoni klubjánál fogja eltölteni.

A Real Madrid edzője három éve hagyta el a Chelsea-t, de érzelmei még nem hűltek ki egykori klubja iránt. A portugált trénert arról kérdezték, hogy visszatérne-e Angliába, ha Carlo Ancelotti távozna a londoni csapat menedzseri posztjáról.

„Nem tudom, szeretem a Chelsea-t. Akkor voltam legboldogabb, amikor ott dolgoztam, azt gondoltam ott töltöm el az egész életemet, néhány hónapra rá azonban kiraktak. Sose lehet tudni, mi következik. Az Internél egy hihetetlen családot ismertem meg, de két év elteltével úgy éreztem, végeztem. Amikor aláírtam a Madridhoz, azzal a céllal tettem, hogy tiszteletben tartom, és boldog leszek” – adott kissé kitérő választ a Special One.