Serie A

Az "új Mourinho" lehet a Roma edzője

A hétfőn kinevezett Vincenzo Montella helyett a nyártól a Chelsea-nél dolgozó Carlo Ancelotti, vagy az FC Portót irányító André Villas-Boas irányíthatja az AS Romát.

Villa Boas a kispadon - Fotó: AFP

Vincenzo Montella még el sem kezdte a munkáját a Roma felnőtt csapatánál, az olasz sajtó már arról cikkez, hogy ki lesz az egykori játékos utódja a fővárosiak kispadján a nyártól. Amikor a Roma vasárnap 3-0-ra vezetett idegenben a Genoa ellen, kevesen gondoltak arra, hogy a mérkőzést követően távozni fog Claudio Ranieri a Farkasok kispadjáról. Pedig így történt, a genovaiak felálltak a padlóról, és megfordították a mérkőzést, ezzel pedig az olasz szakember búcsút is mondott a római kispadnak. Hétfőn aztán némi meglepetésre a csapat egykori játékosát, Vincenzo Montellát nevezték ki utódjául, aki eddig a klub utánpótlásában dolgozott.

Ez a megoldás azonban minden bizonnyal csak nyárig fog tartani, mivel a klub vezetősége egy tapasztaltabb trénert szeretne hosszú távon az együttes irányításával megbízni. Az Il Corriere dello Sport című olasz újság úgy tudja, szó van arról, hogy a jelenleg Chelsea-t irányító Carlo Ancelotti visszatér Olaszországba, mégpedig a fővárosi csapathoz. Amennyiben a londoni klubbal idény végén nem sikerül valamilyen trófeát nyernie, könnyen lehet, hogy Roman Abramovicsnak elfogy a türelme, és felbontja az olasz edző szerződését.

A másik opció a római kispadra Villas-Boas lehet, akit hazájában csak az „új Mourinhóként” emlegetnek. A portugál tréner jelenleg az FC Portót irányítja, méghozzá remekül: csapata nyolc pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A Sárkányok a 33 éves Boas irányításával még nem szenvedtek vereséget a portugál pontvadászatban, ezzel a fiatal tréner már megdöntötte a nagy előd, José Mourinho veretlenségi csúcsát a portugál sztárklubnál.