NB I

Az MTK Belekben már győzött, de mi lesz a bajnokságban?

  • Göbölyös János
Címkék:

Az MTK nem marad érem nélkül, sőt, az arany már a kék-fehéreké. De nem elégedtek meg ennyivel, besöpörték maguknak a gólkirályi címet és a legjobb kapusnak járó trófeát is. Ami azonban végképp hihetetlennek tűnik, a legnagyobb szurkolótábort is a Hungária körútiak vonultatták fel. Belekben.

Hely.   Gy  D   V     GK    Pont
12.       5   4   7   19-25    19
Az egy hétig Törökországban edzőtáborozó csapat győzelmével zárult ugyanis az a kispályás villámtorna, melyen a helyszínen tartózkodó magyar együttesek vettek részt. Nem a játékosok, hanem a szakmai stábok mérték össze erejüket, a Józsa Miklós, Teodoru Vaszilisz, Somodi László, Kis János, Molnár István összeállítású MTK büntetőkkel verte a Debrecent és Győrt. A kispadról egyébként ki más, mint Garami József osztogatta a tanácsokat, a szurkolókat pedig a játékosok helyettesítették. S mivel a klub az első és második csapatát, azaz harminc labdarúgót utaztatott ki Törökországba, a létszámfölény óriási volt a pálya mellett.

Garami József és tanítványai - Fotó: www.mtkhungaria.hu
A fenti történet két szempontból is szorosan összefügg az MTK előtt álló tavasszal. Egyrészt ugye a korábbi gyakorlattal ellentétben kevés (egyre kevesebb) egyesület engedheti meg magának azt a luxust(...), hogy kiszakadva a bántóan hosszú magyar holtidényből, külföldön táboroztassa csapatát. Az MTK áldozott erre, és remek körülmények között edzve, erős ellenfelekkel játszva, sérülésmentesen hangolt a bajnoki rajtra.

Távozott:
-

Érkezett:

Federico Groppioni
Frank Richárd
Hrepka Ádám
A másik apropó, Garami József személye. A magyar edzői kar doyenje, 72 évesen, úton a 700. élvonalbeli mérkőzése felé mintha folyamatosan fiatalodna. Csodálkozni nem kell ezen, hiszen éppen az MTK-nál kamatoztathatja már-már legendás nevelőedzői kvalitásait, a Sándor Károly Futball Akadémia szünet nélkül termeli a kezei alá a tehetséges futballistákat. Az idén éppen tíz éve működő rendszer nagyszerűen bevált, olyannyira, hogy ma már nem csak az anyaklubot, hanem számos más egyesületet is ellát magasan képzett futballistákkal. Az úttörőszerepet vállaló, Várszegi Gábor által alapított intézmény példáján felbuzdulva az elmúlt évtizedben sorra alakultak hasonló, bentlakásos iskolák, és ez a magyar futballjövő szempontjából mindenképpen kitörési pontot jelenthet.
S hogy az MTK számára mit tartogat a tavasz?

Kitörési pont lehet-e a közelmúlt eredményeihez mérten csalódást jelentő 12. hely? Nos, mivel a keret alig változott, a felkészülés zökkenőmentesen zajlott, a szakmai munka színvonala magas, és állandóságot tükröz, szinte minden adott ahhoz, hogy a jelenlegi garnitúra is maradandót alkosson.
Az egyetlen kérdőjel talán Hrepka Ádám személye, akinek a tehetsége vitathatatlan, ám sokak szerint nehezen kezelhető - ez akár a sérülékenységére is értendő. Az viszont borítékolható, hogy ha ő is akarja (és persze a klubja is őt), akkor Garami József gondoskodni fog arról, hogy a még mindig csak 23 éves csatár újra kihagyhatatlan legyen az MTK-ból.

Felkészülési mérkőzések:

MTK–Tatabánya               3-0
MTK–Nyitra                       6-3
MTK–Diósgyőr                  2-0
MTK–Gas Metan Medias  2-3 (török túra)
MTK–Jagodina                  2-1 (török túra)
MTK–Vaslui                       2-0 (török túra)
MTK–Bodva Moldava        8-1

Főpróba

Az MTK szombaton az utolsó felkészülési mérkőzésén a besztercebányai csapatot fogadta, Garami József szakmai igazgató az alábbi játékosokat küldte pályára:

MTK–Banska Bystrica 0-0
MTK: Szatmári - Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Ladányi (Zámbó) - Vukmir, Pátkai, Kanta (Nikházi) - Pál, Tischler (Eppel), Frank.