Eredivisie

Szép Dzsudzsák-gól, PSV-győzelem

A magyar válogatott szélső ezúttal szabadrúgásból volt eredményes

megosztom

A holland Eredivisie 24. fordulójában a Horváth Gáborral a kezdőben felálló Bredát fogadta Dzsudzsák Balázs PSV-je. Az Eindhoven épp a magyar szélső szabadrúgásgóljával szerzett vezetést az első félidő közepén. A második játékrészben a hazai fölény ellenére egyenlítettek a vendégek, de végül kijött a játéktudásbeli különbség, és fölényesen nyert a Phillips-gyári alakulat. Tóth Balázsék kikaptak az Ajaxtól, Babos Gábor együttese 1-1-es döntetlent játszott a Twentével.

A Breda vezetőedzőjének tervei korán felborultak a PSV elleni találkozón, az első negyedóra végén ugyanis már a második sárgáját kapta Gudelj, így megfogyatkoztak a vendégek. Fölénybe is került az Eindhoven, és a 26. percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A magyar szélső ballal tekert a kapu bal felső sarkába mintegy húsz méterről. (1-0)

A PSV játékosai ünneplik Dzsudzsák Balázs gólját a Breda elleni bajnokin.

A folytatásban is a hazaiak voltak jobbak, gólt mégsem tudtak szerezni az első félidőben. Sőt, hiába volt például Toivonennek is több ziccere a második játékrész elején, meglepetésre a Breda egyenlített. Dzsudzsák rossz hátrapasszát fülelte le Lurling, lendületből megverte a védőket, és a kapuba gurított. (1-1)

Sokáig azonban nem örülhettek a góljuknak, Lens ugyanis szépen kényszerítőzött Berggel a másik oldalon, és visszavette a vezetést két perccel később. (2-1)

A hátralévő időben aztán Toivonen is megszerezte a megérdemelt gólját, és Rodriguez is betalált, így végül fölényesen nyert a PSV. Ezzel két ponttal vezetik a bajnokságot a Babos Gábort is foglalkoztató Nijmegennel 1-1-es döntetlent játszó Twente előtt. A magyar kapus ezúttal is a cserepadon kapott helyet a NEC-ben.

A Venlóban viszont kezdő volt Tóth Balázs, ők az Ajaxtól kaptak ki idegenben 1-0-ra.

Eredivise, 24. forduló:

PSV Eindhoven-NAC Breda 4-1 (1-0)
gólszerző: Dzsudzsák (26.), Lens (66.), Toivonen (73.), Rodriguez (82.), illetve Lurling (64.)

ADO Den Haag-Feyenoord 2-2
Ajax Amsterdam - VVV-Venlo 1-0
Twente Enschede-NEC Nijmegen 1-1
Vitesse Arnhem-Graafschap Doetinchem 2-0

Szombaton játszották:
Excelsior-Willem II 4-0
Heerenveen-AZ Alkmaar 0-2
Groningen-Roda 1-4

Pénteken játszották:
Utrecht-Heracles 1-1

megosztom