Bundesliga

Hiába Hajnal gólpassza, kikapott a Stuttgart - videó

A magyar válogatott középpályása csapata egyik legjobbja volt

A kiesés ellen küzdő Stuttgart a Bajnokok Ligája szereplésre pályázó Leverkusenhez látogatott a Bundesliga 23. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén. Annak ellenére, hogy Hajnal Tamásék többnyire fölényben játszottak, a Gyógyszergyáriak nyerték a meccset jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően.

A Stuttgartnak minden pontra szüksége van a bennmaradáshoz, ennek megfelelően támadólag léptek fel Leverkusenben. Cacau a harmadik percben rögtön megpróbálta meglepni Adlert, miután a tizenhatoson kívülről át akarta ívelni a labdát a kapus fölött, de a hálóőr szépen védett.

A Leverkusen azonban már az első lehetőségéből betalált. Sam jobb oldali beadása után Castro mellérúgott a labdának, a támaszkodó lábáról viszont Kießling elé pattant a játékszer, és a 200. Bundesliga-meccsét játszó csatár nem hibázott az ötösön belülről. (1-0)

Kießling és Boulahruz harcol a labdáért a Leverkusen-Stuttgart meccsen.

A kapott gól megazavarta kicsit a stuttgarti védőket, és a tizennegyedik percben Augusto a második gólt is megszerezhette volna, Ulreich azonban bele tudott piszkálni a lövésébe, így szögletre pattant a labda. Aztán Hajnal legalább harmadik jó indításából Harnik kissé váratlanul egyenlített. Az osztrák csatár laposan kapta a labdát Hajnaltól, ballal átvette a védője mellett, majd a büntetőterületen belülre érve a bal alsó sarokba lőtt. (1-1)

A tempó kicsit leült a folytatásban, elmaradtak a helyzetek. A 41. percben megint kissé váratlanul vezetést szerzett a Leverkusen. Rolfes beadására Castro robbant be, és bár elsőre Ulreich még bravúrosan védett, a kipattanóra is a lendületből jövő hazai játékos ért oda először, és fejjel betalált. (2-1)

A fordulás után megint egyenlíteni tudott a Stuttgart. Kuzmanovics vállalkozott távolról, a szitáló labdába Adler már csak beleütni tudott, az így is a jobb felsőben kötött ki. (2-2)

Okazaki rögtön meg is próbálkozott a vezetés megszerzésével a vendégcsapatból, de az ő lapos lövése kicsivel a bal alsó mellé ment. A következő percekben is gólveszélyes volt a Stuttgart. Cacau próbálkozott mintegy húsz méterről, de a kapufát találta el. A kipattanóra érkező Hajnal már lesen állt a lövés pillanatában. Csakúgy mint Cacau a 72. percben, amikor épp Hajnaltól érkezett a labda a bal oldalról, és a német válogatott csatár a kapuba fejelt.

A vendégek fölénye ellenére harmadszor is a Leverkusen szerzett vezetést. Reinartz egy szöglet után a védők vigyázó tekintete mellett fejelt a Svábok kapujába. (3-2)

Hajnalék természetesen mindent megtettek az újabb egyenlítésért, de a hajrában megint a hazaiak találtak be. Sam egyedül lépett meg a labdával, és bár Molinaro utolérte, szerelni nem tudta, a besegítő Kießling pedig üresen kapta meg a labdát, és ki is használta a ziccert. (4-2)

Bundesliga, 23. forduló:

Leverkusen-Stuttgart 4-2 (2-1)
gólszerző: Kießling (7., 90.), Castro (41.), Reinartz (81.), illetve Harnik (16.), Kuzmanovics (52.)