FA-kupa

Bogdán lehúzta a rolót, Geráék kiestek

megosztom

A Bolton idegenben vívta ki a továbbjutást a Fulham ellen, a vendégeknél Bogdán Ádám remekül védett, a londoniaknál Gera Zoltán aktívan játszott.

Bogdán Ádám kirúgása - Fotó: AFP

Gera Zoltán és Bogdán Ádám is a kezdőcsapatban kapott helyet a Fulham-Bolton FA-kupa mérkőzésen. A második percben rögtön „találkozott” is a két magyar a pályán, a Fulhamben játszó középpályás szabadrúgását a vendégek kapusa védte. A 4. percben ismét Bogdán Ádám volt a főszereplő: Dembele lövését ütötte bravúrral szögletre. A 18. percben aztán egy szöglet után Klasnic elé került a labda, aki a kapu jobb alsó sarkába lőtte a vendégek vezető gólját (0-1). Fél óra elteltével ismét Gera próbálkozott, de lövése fölé szállt. A 38. percben ismét a magyar válogatott csapatkapitánya veszélyeztette a vendégek kapuját, de Bogdán védeni tudott. A félidő utolsó percében még Kevin Davies növelhette volna a Bolton előnyét, de Mark Schwarzer védeni tudott.

A második játékrész 10. percében Sidwell lövését védte Bogdán, majd nem sokkal később a másik kapu előtt Muamba lövése tévesztett célt. A 66. percben Gera Zoltánt Bobby Zamora váltotta a hazaiaknál, majd két percre rá Klasnic gyakorlatilag eldönthette volna a találkozót, de kapáslövését Schwarzer védeni tudta. Pár percre rá Martin Petrov is dönthetett volna, de a Fulham kapusa ezúttal is a helyén volt. Negyedórával a vége előtt Danny Murphy szögleténél már a másik kapus, Bogdán Ádám mentett magabiztosan. Majd Zamora percei következtek: előbb lövését ismét a magyar portás hárította, majd fejese alig szállt el a felső léc fölött. A 89. percben Murphy előtt adódott lehetőség, de a 17 méteres lövése kapu fölé szállt. Majd Zamora kapott az utolsó percben egy hosszú indítást, Bogdán bátran kijött elé, ezzel megzavarta a támadót, aki így elemelte a kapu mellett a labdát. A hosszabbításban még Murphy lövését szedte föl Bogdán, így maradt az 1-0-s Bolton-siker, ami a vendégek továbbjutását jelentette.
Gera Zoltán amíg pályán volt, aktívan játszott, Bogdán Ádám pedig végig magabiztosan védve, hiba nélkül hozta le a mérkőzést.

FA-kupa, nyolcaddöntő:

Fulham–Bolton 0–1(0-1)

Gólszerző: Klasnic (19.)

megosztom