Olimpia 2020

Róma a Ferrari főnökével kampányolna az olimpiáért

  • VNA

A Ferrari csapat őnökét, Luca di Montezemolot kérték fel a Róma-2020 kandidáció vezetésére.

Luca di Montezemolo a Ferrari elnöke - Fotó: AFPAz Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) korábbi döntésének értelmében Róma városa szállhat harcba a 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezéséért. A főváros Velencével szemben nyerte meg az országon belüli küzdelmet, amelyre azért volt szükség, mivel egy olimpiára egy országból csupán egyetlen város pályázhat. Velence mellett korábban Bari és Palermo is komolyan érdeklődött az esetleges rendezés iránt, de végül előbbit kizárták, utóbbi pedig visszalépett.

Szombaton kiderült az is, hogy a Róma-2020 pályázati bizottság vezetői posztjára a Ferrari csapat elnökét, Luca di Montezemolot kérte fel az Olasz Olimpiai Bizottság. A Forma-1-es csapatnál betöltött tisztsége mellett Montezemolo a FIAT cég elnöki tisztét is ellátta korábban, sőt a sport más vetületei sem állnak tőle távol, hiszen annak idején az 1990-as olaszországi labdarúgó világbajnokság szervezésben is kulcsszerepet vállalt. „Luca di Montezemolo a megfelelő ember erre a posztra, hiszen ő az egyik leghíresebb olasz a világon. Az ő szerepvállalásával nőhetnek az esélyeink. Remélem pozitív lesz a válasza a felkérésre.” – udvarolt a jelöltnek a CONI elnöke, Gianni Petrucci. A 63 esztendős, a becslések szerint 400 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező sportvezető a jövő hét elejére ígért választ a kérdésben. Montezemolo az utóbbi időben a politikai szerepvállalással is kacérkodott, de akkor azt hangoztatta, hogy inkább maradna a Ferrari csapatnál és a Formula-1-nél.

Róma polgármestere, Gianni Alemmano szeretne minél hamarabb megfelelő embert találni a pályázat vezetőjének, hiszen szeretné elkezdeni az esemény kampányát. A 2020-as nyári olimpia helyszínéről szóló döntést ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csak 2013. szeptember 13-án, a Buenos Airesben rendezendő kongresszusán hozza meg, de az olaszok ettől függetlenül már most szerdán (február 23.) szeretnék bejelenteni, hogy ki lesz a Róma-2020 projekt vezetője.

Az olasz főváros, Róma 1960-ban már volt házigazdája nyári olimpiának, míg a 2004-es olimpiáért folyó versengésben Athénnal szemben a szavazási folyamat végső fázisában maradt alul. Az olaszok most abban bíznak, hogy a 2016-os riói olimpia után négy évvel ismét európai helyszínt választ a NOB. A kilenc év múlva esedékes nyári játékok lebonyolítása iránt Róma mellett még további 10-12 város (pl. Torontó, Isztambul, Durban, Tokió, Brisbane, Dubaj, Doha, Delhi, stb.) is komolyabban érdeklődik.