Bundesliga

A Dortmund könnyedén győzte le a szezon egyik meglepetéscsapatát

A Hamburg megalázó vereséget mért a Werder Bremenre

A Bundesliga 23. fordulójának szombat délutáni mérkőzései szinte mind hazai győzelmet hoztak. Viszonylag könnyen győzte le a listavezető Dortmund a hétközben a Hamburgot legyőző St. Paulit. A Hannover továbbra is nagyszerűen teljesít, ezúttal a Kaiserslauternt ütötték ki. A már említett Hamburg még nagyobb verést mért a Werder Bremenre, Schaaf együttesét egyre komolyabban fenyegeti a kiesés réme.

A Dortmund - St. Pauli mérkőzés a Bundesliga 23. fordulójában - Fotó: bundesliga.de
A Dortmund a múlt heti döntetlenje után nagy elánnal vetette bele magát a St. Pauli elleni meccsébe, de az első negyedórában látott nagy fölényüket nem tudták gólra váltani Götzéék.

A 39. percben szerezték meg a vezetést. Götze passzolta vissza a labdát Sahinnak a bal oldalon, és bár az ő beívelése nem volt épp tökéletes, Barrios meg tudta szelidíteni, és a kapura fordulva értékesítette a helyzetet. (1-0)

Rögtön a második félidő elején kétgólos lett a hazai előny. Megint Barrios volt az egyik főszerepló, aki a kaputól nem messze kapott labdát, az alapvonal velé húzott, a lapos beadásába pedig Gunesch ért bele rosszul, így öngól született. (2-0)

A 61. percben komoly szépítési lehetősége volt a St. Paulinak. Bender veszített labdát, és Weidenfellernek kellett bravúrt bemutatnia Bartels lövésénél.

A folytatásban könnyedebb játékra váltott a Dortmund. Nem kellett összetörniük magukat a gólszerzésért, inkább ívelgetni kezdtek. Nem is változott az eredmény, így simán nyert a listavezető, az előnyük pedig 13 pont a vasárnap játszó Leverkusen előtt.

Észak-német rangadón fogadta a Hamburg a Werder Brement. Szép góllal szereztek vezetést a hazaiak a félidő vége előtt nem sokkal. Pitroipa kényszerítőzött a tizenhatos bal oldalán, és amikor visszakapta a labdát, Mielitz kiindult rá a kapujából, ő viszont beadott, Petric pedig a levegőből lőtt az üresen maradt hálóba. (1-0)

A 62. percben duplázhatott volna a Hamburg, de Guerrero csúnyán fölé bombázott egy szöglet után visszafejelt labdánál. Kicsivel később aztán Petric abszolút kihagyhatatlan helyzetbe hozta, megverte a védőjét a bal oldalon, a beadását pedig csak bepasszolnia kellett a peruinak. (2-0)

Aztán Guerrero másodszor is eredményes volt a 80. percben. A tizenhatoson kapott labdát, rávezette a védőjére, majd ütemtelenül a hosszú alsóba lőtt. (3-0)

A hamburgi vezetés a 88. percben vált meglázóvá. Ben-Hatira lépett ki egyedül, egy megkerülős csellel átverte a kapust, és az üres kapuba emelt. (4-0)

A kilátástalanul játszó Werder a 14. helyen áll, a szerencséjük, hogy a Wolfsburg és a Kaiserslautern is kikapott.

Utóbbiakat a meglepetéseredményeket sorra szállító Hannover győzte le meglehetősen simán.

A 17. percben labdát szerzett a Hannover a vendégek térfelén, Ya Konan kitette Schlaudraffnak a játékszert a jobb oldalra, ő pedig a hosszú alsóba lőtt. (1-0)

A félidő lefújása előtt megduplázta előnyét a hazai együttes. Megint Ya Konan adta a gólpasszt, ezúttal Abdellaouét indította a bal szélen, aki szintén a hosszú alsót választotta. (2-0)

Schlaudraff a második félidőben megszerezte a saját maga második, csapata harmadik találatát is. Egy szöglet után addig pattogott a Kaiserslautern kapuja előtt a labda, amíg elé került, és ő félmagasan a hálóba bombázott. (3-0)

A Hannover ezzel feljött a harmadik helyre, igaz, a Bayern München később még játszik a Mainzzal.

Bundesliga, 23. forduló:

Hamburger SV-Werder Bremen 4-0 (1-0)
gólszerző: Petric (42.), Guerrero (64., 79.), Ben-Hatira (87.)

Borussia Dortmund-FC St. Pauli 2-0 (1-0)
gólszerző: Barrios (39.), Gunesch (49., öngól)

Hannover 96-1. FC Kaiserslautern 3-0 (2-0)
gólszerző: Schlaudraff (17., 57.), Abdellaoue (45.)

1899 Hoffenheim-1. FC Köln 1-1 (0-0)
gólszerző: Novakovic (48., öngól), illetve Mohamad (69.)

SC Freiburg-VfL Wolfsburg 2-1 (1-1)
gólszerző: Reisinger (43.), Cissé (69.), illetve Helmes (28.)

Pénteken játszották:
1. FC Nürnberg-Eintracht Frankfurt 3-0 (0-0)
gólszerző: Schieber (67.), Mak (87.), Cohen (90.)

Később játsszák:
FSV Mainz 05-Bayern München 18:30
Vasárnap játsszák:
Bayer Leverkusen-VfB Stuttgart 15:30
Borussia Mönchengladbach-FC Schalke 04 17:30