NHL

Lundqvist 200. győzelméhez érkezett

A Nashville elkapta a ligaelső Vancouvert

megosztom

A svéd olimpiai bajnok kapus, Henrik Lundqvist megszerezte 200. NHL-győzelmét a New York Rangersben. Kapott ugyan három gólt a Los Angeles Kingstől, de a szétlövésben kétszer is védeni tudott. A Detroit újabb rangadót nyert, ezúttal a Tampa Bayt páholták el idegenben. A tabellát vezető Vancouver is idegenben lépett jégre, de ők nem bírtak a Nashville-lel.

A Los Angeles kezdett jobban New Yorkban, Brown az első harmad elején megszerezte a vezetést emberelőnyből. A második játékrészben Callahan bekotort egy kipattanót, így egyenlített a Rangers, majd Gaborik révén a vezetést is megszerezték a záró(nak tervezett) játékrészben. Greene azonban gyorsan válaszolt egy távoli bombával, amiben talán az ünneplésre készülő Lundqvist is benne volt kicsit. A harmad vége felé Dubinsky a kaput megkerülve kanalazta a pakkot Bernier hálójába, mégsem nyert rendes játékidőben a New York, mert a védők nem tudtak tisztázni egy távoli bomba után, és Brown második góljával újra egyenlített a Kings. Végül szétlövésig húzták a felek, ahol Lundqvist csak hozzátette a magáét a 200. győzelméhez, két kísérletet is kifogott, közte Kopitarét az utolsó körben, így elérte a szép jubileumot.

Henrik Lundqvist 200. NHL-győzelméhez gratulál a csapattársa.

Nashville-ben csak egy harmadban láthattak gólt a nézők, de akkor négyet is, ráadásul a ligaelső legyőzésének örülhettek. Pedig nem volt könnyű helyzetben az edzőjük, Barry Trotz az este folyamán, hiszen két csatárát is elvesztette - Steve Sullivant arcon találta a korong -, így felforgatott sorokat kellett játszatnia a második harmad közepétől. Mégis innentől indult be a játék, Erat megszerezte a vezetést Predatorsnak, és hiába egyenlített Sedin kevesebb mint két perccel a játékrész vége előtt, két gyors hazai gól még belefért az időbe, ezzel el is dőlt a meccs.

A Detroit a rangadókra rendre odateszi magát, ezúttal a Tampa Bayt ruházták meg idegenben. Ez volt az első találkozójuk azóta, hogy a Red Wingsben 22 szezont játszó és további négyet menedzserként dolgozó Steve Yzerman tavaly májusban elhagyta őket a Tampa kedvéért. Nicklas Lindström ki is emelte, hogy furcsa volt régi társát a másik oldalon látni, de a jégre nem vihetik ki az érzelmeiket, ott nyerni kell. Ennek megfelelően lőttek is két gólt az első harmadban, amit a másodikban kiegyenlített a Lightning. Ez azonban csak arra volt elég, hogy megcibálják az oroszlán bajszát, még a második szünet előtt újra kétgólossá tette az előnyét a Detroit, majd a harmadik játékrészben újabb két találattal fölényessé tették a győzelmüket. Pavel Datsyuk duplázott az este folyamán, Danny Cleary egyszer talált a kapuba, mellé kiosztott két gólpasszt, Lindström pedig szintén két asszisztott jegyzett.

NHL, csütörtöki mérkőzések:

New York Islanders-Boston Bruins 3-6
New York Rangers-Los Angeles Kings 4-3, szétlövés után
Tampa Bay Lightning-Detroit Red Wings 2-6
Nashville Predators-Vancouver Canucks 3-1
Edmonton Oilers-Montreal Canadiens 4-1
Phoenix Coyotes-Atlanta Thrashers 4-3
San Jose Sharks-Washington Capitals 3-2

megosztom