Magyar Kupa

Kis Károly szerint megérdemelten nyert a Kaposvár

A Paks szakvezetője elmondta, a Kaposvár többször is mögéjük került, leginkább a széleken verték meg a tolnai védőket.

A Kaposvári Rákóczi szerdán 1-0-ra legyőzte a Paks csapatát a Magyar Kupa 5. fordulójának első mérkőzésén. A vendégek szakvezetője szerint a hátrány veszélyes, de nem ledolgozhatatlan.

"Abban bíztam, hogy többet fogjuk birtokolni a labdát, de nem így lett. Egyrészt pontatlanok voltunk, másrészt a Kaposvár harcosan, szervezetten hajtotta végre az együttes labdaszerzéseket. A játékosok küzdöttek becsülettel, de most nem sikerült azt a játékot nyújtani, ami szükséges lett volna a jó eredményhez. Nem sikerült jó döntéseket hozni adott pillanatokban. A hazaiak többször is mögénk kerültek, főleg a széleken tudtak megverni bennünket. Ez az egy-nulla az a kategória, amelyik ugyan veszélyes mivel nem rúgtunk gólt, de ugyanakkor nem behozhatatlan. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a Kaposvár megérdemelten nyert" - nyilatkozta a Paks hivatalos honlapján a vezetőedző.