Serie A

Az Internél minden mérkőzést döntőnek tekintenek

megosztom

Leonardónak semmi hangja nem maradt a szerdai Fiorentina-Inter összecsapást követően, ezért segédedzője, Giuseppe Baresi nyilatkozott helyette.

Sneijder és Pazzini - Fotó: AFP

Az Internazionale szerdán fontos bajnokit nyert meg 2-1-re a Fiorentina ellen, és győzelmével a Serie A harmadik helyére jött fel. Hogy mennyire nem volt könnyű a három pont megszerzése, azt az is mutatja, hogy a milánóiak vezetőedzője, Leonardo a találkozó végére teljesen elveszítette a hangját, így segédje, Giuseppe Baresi nyilatkozott a sajtónak.

"Leonardo egész mérkőzés alatt kiabált, irányította a csapatot a pálya mellől, nem volt nehéz elveszítenie a hangját. A Juve elleni vereség után az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot, hogy visszatérjünk a helyes útra. Az egyik legjobb formában lévő csapat ellen játszottunk, de teljesítettük, amit kell, jól futballoztunk. Egy kis ideig szenvedtünk a mérkőzésen, aztán visszataláltunk a helyes útra. Sneijder remek volt, sok energiát fektetett a mérkőzésbe, jól tette a dolgát, a végén pedig kimerült. Eto’o megfelelő hozzáállással játszott, Ranocchia pedig egy csodálatos játékos, még messzire juthat. Cordoba és ő, a tapasztalat és a fiatalság kiválóan dolgozott együtt. Nagatomónak szintén remek meccse volt, sokat dolgozunk edzéseken a pontrúgások kivédekezésén, ez ma is meglátszott" - mondta büszkén Baresi.

A másodedzőtől azt is megkérdezték, mi a véleménye a Milan vereségéről a Bajnokok Ligájában, de ő nem ült fel a provokációnak.

„Mi az Interben hiszünk, a soron következő meccseinkkel foglalkozunk. Nem aggódunk mások miatt, a mi feladatunk, hogy gyűjtögessük a három pontokat, játsszunk jól és szívósan. Hogy tudjuk elkapni a Milant? Minden mérkőzést úgy kell felfognunk, mintha döntő lenne” – fogalmazott a szakember.

megosztom