Forma-1

A bolond évad - 1997

  • Kele János
megosztom

Alább az 1997-es szezon öt legemlékezetesebb pillanatát gyűjtöttem össze Nektek - köztük olyanokat, amelyek ma már alig tűnnek hihetőnek. Schumacher és Villeneuve gigászi küzdelme örökké emlékezetes marad, hiszen egy korszakot is lezárt: a Williams és pilótái azóta is csak vágyakoznak arra a bajnoki koronára, amely a ’90-es években szinte a nevükhöz tapadt.

Jacques Villeneuve és Michael Schumacher csatázik a Japán Nagydíjon 1997-ben
5. "Akármerre nézek, Schumacherek a pályán!"


Michael Schumacher számára minden valószínűség szerint nemcsak a Villeneuve-vel szembeni őrületes párharc miatt marad emlékezetes a '97-es évad: ekkor versenyzett ugyanis először együtt öccsével, Ralffal. A "kis Schumi", vagy ahogyan egyesek akkoriban hívták, "Schumi 2" érdekes módon éppen annál az Eddie Jordannél mutatkozhatott be a Cirkuszban, ahol bátyja is töltötte a tanulóhétvégéit - pontosabban mindössze egy darabot. Michael alkalmazásával ellentétben, azonban Eddie Jordan Ralf esetében nem vett zsákbamacskát. A Schumacher név ugyanis akkoriban már nagyon jól csengett a boxutca környékén... Ráadásul nem is csak ott, hanem a sok milliónyi vásárló és néző fejében is, így aztán az egész éves érdeklődés gyakorlatilag biztosítottá vált a darazsak számára. Azt persze, hogy Jordan mindössze anyagi megfontolásból alkalmazta Ralfot, dőreség lenne állítani, hiszen a kis német személyében a japán Formula-3000 bajnokát tisztelhettük, akit ráadásul a McLaren is szeretett volna megszerezni - azonban egyelőre mindössze tesztpilótának. A rengeteg élcelődés ellenére ("Bármerre is nézek, Schumacherek a pályán" - David Coulthard) már a harmadik versenyén a dobogóra kormányozta a Peugeot-szíves Jordant, igaz ehhez előbb ki kellett löknie csapattársát, Fisichellát a második helyről. A szezonja összességében a 10 kiesés miatt mégis leginkább bátyja és csapattársa árnyékában telt, a címvédő világbajnok Hill például forrófejű klónnak nevezte gyakori heves és meggondolatlan megmozdulásai miatt. A legnagyobb érdekességet mégis a testvérével való találkozások jelentették, igaz ezekből nem adódott túlzottan sok, már csak a teljesen eltérő célkitűzések és lehetőségek miatt sem. A Luxemburgi Nagydíjon volt a legemlékezetesebb találkozójuk, bár ha hozzátesszük, hogy ez a rajt utáni első kanyarban történt, akkor már sejteni lehet, hogy nem ez volt a legkellemesebb az életükben... A kisebbik fivér ugyanis gyakorlatilag egy világbajnoki címből lökte ki az épp 100. nagydíját futó bátyust, aki a Nürbugringen történt nullázása után, már csak futhatott Villeneuve után. S ki tudja, ha esetleg beér a célba 100. futamán, lehet, hogy nem is akar majd bodicsekkel nyerni a végén...



4. A monacói monszun


Monacóban versenyezni természetesen mindig vizuális és technikai élményt jelent mind a versenyzőknek, mind pedig nekünk, egyszerű nézőknek, szurkolóknak. Világszerte elfogadott vélekedés, hogy a szűk városi pályán csak a legnagyobbak győzhetnek, hiszen a pálya hibátlan teljesítéséhez nem akármilyen fizikai teherbíróképességre, koncentrációra és nem utolsósorban istenadta tehetségre van szükség. Na de, mi történik akkor, ha ne adj' Isten elered az eső? Nos, általában óriási káosz, mindenfelé repülő, csúszó, pörgő versenygépek, rengeteg kieső és persze idő előtti leintés, mert ilyenkor 2 óra alatt teljesíteni a távot lehetetlenség. 1997-ben pedig szóról szóra ez történt! A pole-ból az előző hétvégén pályafutása első győzelmét jegyző Heinz-Harald Frentzen indult, mögötte Schumacher és a Williams üdvöskéje, Villeneuve. Az igai truváj azonban nem önmagában az eső volt, hanem, az, hogy a két Williams, a győzelem toronymagas esélyesei a zuhogó eső ellenére száraz abroncsokkal állt oda a rajtrácsra! A grove-iak meteorológusai ugyanis csak rövid záport jósoltak arra a bizonyos vasárnap délutánra, amely aztán 1-2 körön belül eláll. Ez a döntés azonban - hogy finoman fogalmazzunk -, nem jött be, egy kör elteltével Frentzen a 8., Jacques pedig a 14. volt. Schumacher persze élt, mint hal a vízben, nem egyszer körönként 5-6 másodpercet vert a többiekre. Eközben kiesett a 4. helyről startoló, és sokáig reménybeli kihívónak számító Fisichella is, így a második helyre, óriási szenzációt okozva, az újonc Stewart csapat brazil üdvöskéje, egy bizonyos Rubens Barrichello futott be, igaz, cirka egy perces hátránnyal. A dobogót a 15. helyről induló Irvine egészítette ki, míg a két Williams egyike sem ért célba: Villeneuve műszaki, míg Frentzen vezetői hiba miatt végezte a korlátok tövében.


3. Hill, a címvédő


A '96-os bajnok erre az idényre szerződés nélkül maradt, Sir Frank Williams ugyanis nem is titkolta, hogy csapatát immáron új kedvencére, a kanadai fenegyerekre, Jacques Villeneuve-re kívánja építeni. Jól bevált szokásához híven tehát bajnokának nem kínált világbajnokhoz méltó fizetést (déja vu Mansell), aki erre persze lelépett. Hillnek természetesen rengeteg ajánlata volt, többek között a Ferrariról és a McLarenről is pusmogtak a verebek, ő mégis a 20 éves története során egyetlen futamot sem nyerő Arrows-hoz írt alá. A korábbi Benetton-főnök, Tom Walkinshaw által irányított csapat az újonc Bridgestone gumikon futott, és a gyengécske Yamaha motorokat használta a szezon során. Arra mindenki számított, hogy Hillnek nem lesz esélye megvédeni a címét, ám ami végül bekövetkezett a szezonban, az így is óriási blamának számított, elsősorban a csapat számára. Az első futamon Hill éppen csak, hogy belül tudott kerülni a 107%-os határon, bár végül ennek nem sok jelentősége volt, hisz a Yamaha erőforrás már a felvezető körben megadta magát. A Brit Nagydíjig még csak pontot sem tudott összekaparni a Forma-1 eddigi egyetlen második generációs bajnoka, ám a Magyar Nagydíjon végre bemutatta páratlan zsenialitását, és az Arrows istállót is megajándékozta története legnagyszerűbb versenyével. Az angol a verseny során a negyedik helyről indulva Schumachert és Villeneuve-öt is megelőzte, majd nagy előnyt dolgozott ki magának a folytatásra. Az utolsó körökre aztán már a kanadai VB-aspiráns is megbarátkozott a gondolattal, hogy az ex-csapattárs Hill egy tragaccsal végez előtte, amikor addigi 33 másodperces hátránya hirtelen 3-ra csökkent! Hill autójában ugyanis tönkrement a hidraulika, aminek hatására a váltó és a gázpedál sem működött megfelelően, sőt még a motor is kihagyogatott. Hill végül a második helyre még be tudta küzdeni magát, és úgy tűnt, hogy ennek is őszintén tud örülni. Ami nem is csoda, hiszen teljesítményével kivívta a szakma és a szurkolók csodálatát, eltűnésével pedig Palik Lászlónak hozott országos ismertséget, és önálló fejezetet a szállóigék könyvében.


2. A finn altatótabletta ébredése

Sokak már talán nem is emlékeznek arra, mennyi nehézségen kellett átmennie ennek az altatótablettának pályafutása első éveiben - melyek során összesen 96 futamot vívott meg nyeretlenül. Mika Häkkinen - hiszen róla van szó - 1991-ben a Lotus színeiben kezdte F1-es pályafutását, majd ugyan már 1993-ban a McLarenhez került (bizonyos Ayrton Senna mellé), de egészen 1997-ig messzire elkerülték a sikerek. Az 1995-ös adelaide-i balesete során előbb az élete (csak a Sid Watkins által a helyszínen elvégzett gégemetszés mentette meg), majd a pályafutása is veszélybe került, de nem csak hogy visszatért, hanem még jobb és céltudatosabb is lett, mint valaha. 1997 például egyből egy győzelemmel indult a hosszú évtizedek után először nem piros-fehérben pompázó McLarenek számára, igaz, ezt a csapaton belül ekkoriban még első erőnek számító Coulthard szerezte. A skót az egész szezonban nagyon agilis volt, a megtáltosodott McLarenek nagyobb sikereit ekkor ő aratta. A brit futamon aztán úgy tűnt, eljött Mika ideje: Schumi kiesése után az ölébe hullt a vezetés, de a Mercedes aggregát (a szezonban sokadszorra) cserbenhagyta a nagy lehetőség kapujában. A Belga Nagydíjon kizárták, Monzában pedig, ahol a szupererős Mercedes motornak köszönhetően Coulthard nyerni tudott, ismételten műszaki hiba akadályozta meg a jó eredmény elérésében. Ausztriában már az első körben szétesett Mika alatt a technika, majd a következő Nagydíjon, a Nürburgringen a 29. születésnapján megszerzett pole után a versenyen ismét a motor babrált ki vele. Úgy tűnt tehát, hogy egy újabb szezon múlik el Häkkinen-győzelem nélkül, ám az évad befejező versenyén, Jerezben, Schumacher kamikaze akciója után előbb a VB-t megnyerő Villeneuve, majd Ron Dennis kifejezett kérésére a szezonbeli harmadik győzelme felé robogó Coulhard is elengedte maga mellett, így végre valahára megnyerte élete első versenyét. Hogy aztán a következő szezonban mindenkit a földbe döngöljön....



1. Alig találkoztak, mégis vérre mentek

Mi más is állhatna listám élén, mint Schumacher és Villeneuve lélegzetelállító küzdelme a VB címért. Persze talán mindez nem is lett volna annyira érdekes, ha nem olyan hihetetlenül fordulatos módon zajlott volna... Akármennyire elképzelhetetlen ugyanis, mégis igaz, hogy a két VB-aspiráns a szezon során egyetlen egyszer sem állt egyszerre a dobogón! Hol az egyiküknek, hol a másikuknak sikerült jól egy-egy futam, miközben a másik kicsúszott, megbüntették, leállt alatta a kocsi, vagy csak szimplán belefulladt a mezőnybe. Ausztráliában egyből Villeneuve nullázott, hála Irvine viharos startjának, miközben Schumi 2. helyen futott be. Brazíliában aztán az első start után mindkét esélyes a mezőn kóricált, csakhogy Barrichello lefulladása miatt új rajtot rendeltek el a versenybírák. Az újraindításnál aztán Schumi hiába jött el jobban, Villeneuve a 2. körben simán visszaelőzte, és megnyerte a versenyt. A német ferraris végül örült, hogy gyengécske autóját az 5. helyen be tudta menekíteni a célba. Argentínában Schumit Rubinho csapta ki az első kanyarban, Jacques pedig simán besöpörte a győzelmet. Imolában Villeneuve vezetett sokáig, míg Schumi a 3. helyen autózott, s talán a dobogón is találkoztak volna, hacsak nem romlik el a kanadai autója... Így azonban Frentzen mögött Schumi a 2. helyre lépett előre. A monacói versenyről már esett szó, Spanyolországban pedig eljött a Williams revans: Schumacher a szupergyors pályán nem tudta tartani az éllovasok tempóját, miközben Villeneuve hazakocsikázott az első helyen.

Kanadától aztán elindult Schumi nagy sorozata, zsinórban nyerte a futamokat, miközben Villeneuve saját és csapata hibái miatt még a dobogóról is rendszeresen lemaradt.
Hazai versenyén a célegyenes bejáratánál nekiment a falnak, Magny-Cours-ban örült, hogy a 4. helyre be tudta menteni Williamsét megpördülései után, míg Silverstone-ban az első boxkiállások során a bal hátsó kerékcsavarjával bíbelődtek fél percet a szerelők. Furcsamód mégis itt ért véget rossz sorozata, hiszen Schumi és Häkkinen kiesése után a semmiből előtörve meg tudta nyerni a versenyt! A Német Nagydíjat meglepetésre az orrműtéte után visszatérő Berger nyerte Schumi előtt, miközben a végig 5-6. helyért csatázó Jacques a 33. körben eldobta az autóját. Magyarországon Schumi csak a 4. helyre volt jó, míg Villeneuve óriási mázlival nyert Hill előtt - már említettem az esetet. Spa természetesen ekkoriban is Schumi-pálya volt, Villeneuve pedig ismét lemaradt a dobogóról, mikor vetélytársa győzött. Ezúttal egy rémesen eltaktikázott verseny végén, Häkkinen kizárásának köszönhetően az 5. helyen végzett a kanadai. Monzában mindkét esélyes csak a futottak még kategóriában végzett, a dobogóra ezúttal egyiküknek sem volt esélye, ám míg Ausztriában Villeneuve javított és nyert, addig Schumi ezúttal sem tudott feltörni a középmezőnyből, hála 10 másodperces büntetésének is. A Nürburgringen Michaelt a kistesó lökte ki a versenyből, Jacques pedig köszönte szépen és nyert. Persze csak azért, hogy aztán Japánban az 5. helyről kizárják a sárga zászlók folyamatos semmibevételéért, miközben Schumi természetesen nyert. Így érkeztünk el a nagy fináléhoz Jerezben, ahol az időmérő edzésen Frentzen, Villeneuve és Schumi ezredre azonos időt futottak! A pole-ból az időt elsőként megfutó Jacques állt, mögötte természetesen Schumi. A német aztán lerajtolta Villeneuve-öt, s az első kerékcseréket követően - ha csak egy kicsit is - de vezetett előtte. Már-már úgy tűnt, hogy idén először együtt locsolhatnak a pódiumon, méghozzá a Ferrari VB-címének örömére, ám ekkor bekövetkezett az, amire mindenki számított: Jacques előzésre szánta el magát, Schumi pedig becsukta a kaput, ráhúzta a kormányt, majd lepattant a Williamsről és kiesett. Vitán felül áll, hogy a manőver szándékos volt és nem versenybaleset, ahogyan azt az év végén a világbajnokságból kizárt ferraris szajkózta. Villeneuve végül maga elé engedte a két McLarent, és harmadikként befutva világbajnok lett. Úgy, hogy egyszer sem önthette nyakon pezsgővel nagy riválisát, Schumachert. Na, ilyen sem lesz megint egyhamar.

megosztom