DVSC-TEVA

A játékosok nem koncentráltak eléggé - Scasny

A DVSC-TEVA cseh szakvezetője szerint játékosai indiszponáltan futballoztak a dán AC Horsens elleni felkészülési mérkőzésen.

DVSCA DVSC-TEVA törökországi edzőtáborozása utolsó edzőmérkőzésén 3-1-re kikapott a dán élvonalban szereplő AC Horsens gárdájától. Jól kezdte a mérkőzést a magyar bajnoki címvédő, de a második félidőben fölénybe került az ellenfél, amely 3-1-re meg is nyerte a találkozót.

- Egy edzőtábor végén becsúszhatnak ilyen vereségek, aminek oka a nem megfelelő összpontosítás – fogalmazott Zdenek Scasny, a Debrecen vezetőedzője a dvsc.hu-n. - Nem is tudom igazán értékelni a mérkőzést. Amióta ezt a csapatot irányítom, most nyújtottuk a legrosszabb teljesítményt. Pedig nagyon jól kezdtünk, gólt rúgtunk, ám a lelkesedés idővel alábbhagyott, a játékosok nem koncentráltak eléggé, indiszponáltan futballoztak, kiestünk a ritmusból, és ezt a dánok kihasználták. Azért is bosszantó, mert a törökországi ellenfelek közül talán a Horsens volt a leggyengébb. Rosszul játszottunk, de tanulságos mérkőzés volt.

Zdenek Scasny a vereség ellenére a táborozás körülményeivel és az elvégzett munkával elégedett volt.

- Ha nem lett volna a dánok elleni meccs – amit lehet, hogy nem is kellett volna lejátszani -, akkor elégedett lennék a törökországi edzőtáborban végzett munkával. Megfelelő körülmények között készülhettünk, minden adott volt egy jó felkészüléshez, de a Hortsens ellen mutatott teljesítmény miatt van hiányérzetem. Hamarosan kezdődik a bajnokság. Többnyire összeállt a fejemben a csapat. A dánok elleni mérkőzés nem befolyásol abban, amit nagyjából elképzeltem, ugyanis most már minden játékossal kapcsolatban teljesen képben vagyok.