Forma-1

Kubica féltékeny

  • Kele János
megosztom

A szerencsétlen balesetet szenvedett Robert Kubica minden épeszű emberi számítás szerint ki fogja hagyni a 2011-es szezont, ám úgy tűnik ebbe éppen maga az érintett képtelen belenyugodni. Bár sérülései még ágyhoz, sőt intenzív osztályhoz kötik, a pórul járt lengyel máris az utódláson és a visszatérésen töri a fejét. Azt például kikötötte, hogy Nick Heidfeld ne helyettesíthesse őt.

Kubica és Heidfeld, a BMW Forma-1-es csapatának két pilótája Kuala Lumpurban, a Petronas torony előtt.Furcsa ez a kijelentés, tekintve, hogy a két versenyző három szezont húzott le egymás mellett a szép emlékű BMW istálló kötelékében, és akkoriban keveset lehetett hallani arról, hogy ne lenne kielégítő a viszonyuk. Pedig nem volt az, sőt, azzal sem túlzok, ha kijelentem: utálták egymást. Főleg persze Kubica Heidfeld iránti ellenszenvéről lehetett hallani, de az utálat egy olyan dolog, ami előbb vagy utóbb kölcsönössé válik…

Most pedig ott tartunk, hogy Robert Kubica a - crash.net értesülései szerint - egy ágyhoz kötve is azt tartja a legfontosabbnak, hogy közölje: nem szeretné, ha Nick Heidfeld helyettesítené. Hogy miért? Hivatalosan persze a testméret és a vezetési stílus a döntő tényező, mondván Quick-Nick sokkal alacsonyabb Kubicánál, a súlypontja is máshová esik, vele a Renault-nak teljesen új autót kellene fejlesztenie a sikerekhez. Ez persze akár igaz is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a kijelentés, sőt követelés oka nem több puszta önzésnél!

Kubica ugyanis fél attól, hogy Heidfeld kiszoríthatja a csapatból. Akit ő ajánl, Liuzzi, ezt biztosan nem tenné meg, egyrészt, mert tehetség dolgában a fasorban sincs a lengyelhez képest, másrészt pedig nem túl valószínű, hogy példaértékű szorgalmával maga mellé tudná állítani a csapat dolgozóit. Heidfeld persze más tészta…

Tény, hogy a mönchengladbachi pilóta még nem nyert futamot karrierje során, ám azt sem szabad elhallgatnunk, hogy három közös BMW-s évükből kétszer meg tudta verni a lengyelt. Amikor azonban nagyon kellett volna, akkor alulmaradt, 2008-ban Kubica nyerte a bajorok első futamát, és ő tudott egészen sokáig versenyben lenni a világbajnoki címért. Ez pedig többet ér a 2009-es egymással szembeni Heidfeld-győzelemnél, összehasonlíthatatlanul többet.

Nicknek azonban van egy remek tulajdonsága, amivel Kubica valószínűleg sosem fog rendelkezni: a türelem és a józan megfontoltság. A német mindig csendben, példaértékűen teszi a dolgát, nem panaszkodik, nem hisztizik a sajtónak, e mellett pedig rendszeresen jó irányba tudja előmozdítani aktuális csapata fejlesztéseit. Mindenki imád vele együtt dolgozni, állítólag maga a tökély, el sem lehetne képzelni nála emberibb, és odaadóbb pilótát.

Apró hibája persze, hogy nem túl kíméletes a gumikkal, gyakran tűnik el a mezőnyben, nem különösebben gyors és agresszívnak sem igazán mondható – mindez azonban eltörpül a mellett a tény mellett, hogy fogalma sincsen, hogyan kellene megnyerni egy Formula-1-es versenyt. Márpedig a Renault-nak idén ez lenne a célja…

Kubica mégis érezhetően tart tőle, talán éppen azért, mert pontosan tudja, milyen céltudatos és megbízható ember is Nick. A német tisztában van vele, élete utolsó lehetőségét kapja, és ha nem tudja kihasználni, végleg búcsút inthet a Száguldó Cirkusz világának. Kubica talán attól fél, hogy mindent vagy semmit alapon versenyezve Heidfeldet is megtalálja végre a siker, amire oly régen vágyott - ez pedig Kubica helyzetének gyökeres megváltozását jelenthetné.

Szerintem Kubicának igenis van oka félni, Heidfeldben ugyanis hatalmas energiákat szabadíthat fel az „utolsó esély”. Ki tudja, még az is lehet, hogy egy forradalmi Renault-ban arra is rájön, hogyan kell megnyerni egy futamot… Akkor azonban a lengyel is hibázik, amikor azt gondolja, neki kötelessége felemelni a szavát a saját érdekében, azért, hogy simábban mehessen számára a visszatérés. Nem, nem lesz sima, meg kell küzdenie minden centiméterért, minden pontért, minden szerződésért - és könnyen lehet, hogy Nick az ellenfele lesz ebben. A mai világban már semmi nincs ingyen, és hiába a tragikus baleset, a szerencsétlen körülmények: Kubicának is csak akkor lehet helye a Formula-1-ben, ha elég jó hozzá. És ezt egy ilyen baleset után korántsem lehet készpénznek venni…

megosztom