Kerékpár

Contadort felmentette a spanyol szövetség

  • MTI
megosztom

A Spanyol Kerékpáros Szövetség kedden felmentette a doppingvád alól Alberto Contadort - jelentette be a háromszoros Tour de France-győztes ügyvédje.

Contador ünnepli a 2010-es Tour de France győzelmét.
A 28 éves bringást január 26-án egy évre tiltotta el hazája szövetsége, mivel a tavalyi Tour-sikere alkalmával szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Contador fellebbezett, és most neki kedvezett az ítélet.
Ez azt jelenti, hogy a világ legjobbjának tartott országúti kerekes megtarthatja 2010-es Tour-elsőségét, és mostantól megint versenyezhet.

Az ártatlanságát az eljárás során végig hangoztató Contador arra hivatkozott, hogy fertőzött hússal került szervezetébe a tiltott szer.
Ramos jelezte: most igazságot szolgáltattak védencének. "Megkaptuk a papírokat, ez alapján Alberto versenyezhet" - tette hozzá.

Amennyiben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vagy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem fogadja el a mostani döntést, úgy fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

A Tour mellett a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is diadalmaskodott Contador jogi képviselője azt is kiemelte: remélik, hogy a döntés ellen az UCI nem emel kifogást. Érdekesség, hogy a WADA egy hasonló ügyben, Dimitrij Ovtcharov esetében nem fellebbezett, amikor a német asztaliteniszezőt felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.

megosztom