Szegedi kajak-kenu vb

Három napon lesznek a döntők

megosztom

Pénteken, szombaton és vasárnap is rendeznek majd döntőket az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, melyen a londoni kvóták mintegy 80 százaléka gazdára talál - jelentette be a magyar szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján Vaskuti István, a nemzetközi sportági szövetség alelnöke.

Szegedi kajak vb 2006 - Fotó: AFP

"Ezzel megpróbálunk az ötkarikás programhoz igazodni, közelíteni" - hangsúlyozta a szakember, aki a műsorról szólva még elmondta: harminc évig nem változott a sportág olimpiai programja, jövőre, Londonban azonban már a módosított menetrend szerint halad majd a verseny, azaz a férfi 500 m-es helyett 200 m-es számok kapnak szerepet.

Vaskuti - aki egyben az MKKSZ alelnöke is - hozzátette: a Maty-éri létesítményen, elsősorban a parasportolók igényeinek kielégítésére, még sok apró, de fontos fejlesztést kell elvégezni, ezzel együtt a munkálatok rendben haladnak.

Ugyanilyen pozitív hangnemben beszélt a magyar válogatott felkészüléséről Storcz Botond szövetségi kapitány. Mint fogalmazott: eddig minden az elképzelések szerint alakult, s most következnek a meleg égövi edzőtáborok Spanyolországban, Portugáliában és Törökországban.

"Anyagi okok miatt semmilyen kompromisszumot nem kellett kötnünk, mindenki ott készülhetett és annyit dolgozhatott, ahol és mennyit akart - fogalmazott. - Az elmúlt évtizedhez képest ugyanakkor nagy különbség volt, hogy most már profi orvosi háttérrel dolgozhattak a versenyzők, akiknek munkáját például pszichológus és dietetikus is segíti. Az eddigi visszajelzések egyértelműen pozitívak."

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta: a téli edzőtáborokra és az egyesületeknek az idei felkészülésre egyformán 50-50 millió forintot adott a szövetség, az edzők és versenyzők pedig 30 milliós támogatásban részesülnek.

"Bár idén szűkösebben gazdálkodhatunk, mint tavaly, a sportolók ezt nem érzik meg" - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón jutalmazták az elmúlt év legjobbjait is: a kajakosoknál Janics Natasa és Kammerer Zoltán, a kenusoknál pedig Vajda Attila lett a díjazott. A legjobb edzőnek járó elismerést Janics trénere, Kovács László érdemelte ki.

A 2010-es év legjobbjai:

Felnőttek:

női kajak: Janics Natasa
férfi kajak: Kammerer Zoltán
kenu: Vajda Attila
edző: Kovács László (Janics)

Utánpótlás:
női kajak: Farkasdi Ramóna
férfi kajak: Dombvári Bence
kenu: Korisánszky Dávid
edző: Kiss István (Dombvári)

Maratoni szakág:
női kajak: Csay Renáta
férfi kajak: Petrovics Máté
kenu: Kövér Márton

A szövetség Arany Érdemérmét Füzesséry Gyula és Tatai Tibor vehette át.

 

megosztom