Lombard Pápa

Elfogadhatatlan volt, amit a csapat nyújtott - Véber

A Lombard Pápa 3-0-ra megverte a Balatonfüredet felkészülési mérkőzésen, a csapat szakvezetője, Véber György ennek ellenére közel sem volt elégedett a játékosai teljesítményével.

LombardA pápaiak vezetőedzője szerint az egész meccs abból telt, hogy komótosan passzolgattak, hat-nyolc komoly helyzetet kidolgoztak, de ki is hagyták őket.

"Röviden összefoglalva: nagyon elégedetlen vagyok - nyilatkozta Véber a Lombard Pápa hivatalos honlapján. - A felkészülés alatt sok mindenre lehet hivatkozni, de az, amit a mérkőzésen a csapat nyújtott, számomra elfogadhatatlan. Még gondolkoztam is rajta, hogy megvonom a játékosok vasárnapi szabadnapját, mert két héttel a rajt előtt ezt a produkciót nem tudom elfogadni. Az ellenfél semmilyen erőbedobásra nem késztetett minket és ezt tudomásul vettük. Az egész meccs abból telt, hogy komótosan passzolgattunk, hat-nyolc komoly helyzetet kidolgoztunk, de ki is hagytuk őket. Nem azt kaptam vissza, amire ezt a mérkőzést szántuk. A felkészülés pozitívuma, hogy a felkészülést mennyiségileg a csapat elvégezte, ám a minőséggel már aggályaim vannak. Betegségek, illetve sérülések miatt sokszor csak tízen, tizenketten tudtunk edzeni, ami a minőség rovására ment. Nagyon fontos két hét előtt állunk."