Átigazolási üzlet

Modernkori jobbágyfelszabadítás, avagy...milliomosok játéka

  • Göbölyös János
megosztom

Az 1830-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbágyság, mint rendszer működésképtelen. A jobbágyfelszabadítással, bár a nemesség egy része jelentős mennyiségű földet is veszített, létrejött egy szabad munkavállalói réteg. Az 1990-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a labdarúgás átigazolási rendszere diszkriminatív. A Bosman-szabály elfogadásával, bár a futballklubok egy része jelentős mennyiségű vagyont is veszített, létrejött egy szabad munkavállalói réteg.

Elnézést kérek a párhuzamért, a két esemény között eltelt 160 esztendő okán természetesen nem a jobbágyoktól, hanem a futballistáktól. Azzal viszont talán utóbbiak is egyetértenek, hogy ami a 19. század elején Magyarországon alapjaiban megváltoztatta a társadalmi berendezkedést, az egybevág a futballban a 20. század végén bekövetkezett átalakulással.
De mi is történt két évtizeddel ezelőtt?

A per

1990-et írtunk, amikor Jean-Marc Bosmannak lejárt az RFC Liege-zsel kötött szerződése. A játékos nem akarta meghosszabbítani a kontraktust, mire a klub átadó listára tette, és az akkori gyakorlattal ellentétben olyan nagy összeget (11.743.000 belga frank, azaz 290.000 euró) kért érte a Dunkerque-től, amit a francia egyesület nem volt hajlandó megfizetni. Bosmannak más választása nem lévén, maradt a Liege-ben, ahol viszont ,,hálából” csökkentették a fizetését, és hogy nyomatékosítsák a nemtetszésüket, a tartalékcsapatba küldték. A belga azonban nyakas gyerek lévén nem hagyta annyiban a dolgot, harcolt az igazáért, és 1993. október elsején az Európai Bírósághoz fordult. Úgy érvelt, hogy mivel lejárt a szerződése, az RFC-nek nem volt joga ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt munkaadója megsértette az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerő áramlásról szóló 48. cikkelyét.

jean-Marc Bosman (középen) ügyvédei társaságában a döntés kihirdetése után
A Luxemburgban székelő testület 1995. december 15-én tett pontot az ügy végére. A C-415/93 számú határozat kimondta a sportolók szabad mozgásának engedélyezését, ami egyrészt azt jelentette, hogy a lejárt szerződésű labdarúgókért klubjuk egyetlen eurót sem kérhet, másrészt az EU elveivel ellenkezőnek ítélte meg az idegenlégiósok számának korlátozását. A legtöbb országban, illetve az UEFA által kiírt klubsorozatokban addig egy csapaton belül egyszerre csak három külföldi futballista lehetett a pályán, a nevezetes dátumtól kezdve azonban az Európai Unió állampolgáraira ez a korlátozás nem vonatkozhatott.

Ibra, a rekorder

Bosmannak persze fogalma sem volt arról, hogy a partizánakciójával olyan lavinát indít el, amely azóta is görgeti magával a futball szereplőit. Klubtulajdonosok, edzők, játékosok, menedzserek próbálnak a felszínen maradni, az erőseknek sikerül, euró százmilliókkal a zsebükben lovagolnak a hullámokon, a többség irigykedve figyeli őket, a gyengéket pedig elsöpri az áradat.

Ami ma, különösen Európában átigazolás (divatos nevén transzfer) címén zajlik, az nem más, mint a Bosman-törvény elkorcsosult változata. A szűk elit tagjai évről-évre lefölözik maguknak a hasznot, az árut újból és újból piacra dobják, csak arra kell figyelniük, hogy okosan, jól időzítve kössék meg a szerződéseket. A többi – mármint a pénz – jön magától…

Zlatan Ibrahimovic és Joan Laporta, a Barcelona elnöke a játékos hivatalos bemutatásakor.
Zlatan Ibrahimovics – és holdudvara – tökélyre fejlesztette az e fajta pénzcsinálást. A malmői óriás törpeléptekkel futballozta végig az elmúlt évtizedet, no nem a pályán, hanem a (klub)térképen. 1999-ben, szülővárosának csapatából, az FF Malmőből indulva nagyjából kétévenként váltott klubot, sorrendben az Ajax, a Juventus, az Inter, a Barcelona, és most kölcsönben a Milan költségvetését terhelte meg összesen 133.100.000 euróval. Az öt nagyágyú közül a Barcával kötött üzletre lehet a legbüszkébb (nem úgy a katalánok, akik számára drága mellényúlás volt Ibra szerződtetése), a 2009 nyarán az Internek fizetett 69.500.000 eurós vételár minden idők harmadik legmagasabb átigazolási összege. A toplistát egyébként a 2009-ben a Manchester Unitedtől a Real Madridba szerződő Cristiano Ronaldo vezeti 94 millióval Zinedine Zidane előtt, akit 2001-ben 73.500.000 euróért vett meg a Real Madrid a Juventustól. Kaká már nem fér fel a dobogóra, 2009-ben csak 65 milliót adott érte a Real a Milannak, 5 millióval többet, mint amennyit 2000-ben Louis Figóért fizetett a Barcelonának. Jelenleg tehát ők vezetik az átigazolási listát, de ne legyen kétségünk afelől, hogy néhány év múlva más(ok) is befér(nek) majd közéjük.  

Bár sántít a hasonlat, de ha összevetjük az Ibrahimovicsért eddig kifizetett pénzt a legtehetősebb magyar klub, a Videoton hozzávetőleg 1 milliárdos büdzséjével, akkor kiderül, hogy a svéd csatár ide-oda igazolásáért megmozgatott összeg 37 évig fedezné a fehérvári klub kimagasló szintű működését…

Abramovics csekkje

A legfrissebb, január 31-én lezárult transzfer időszak is produkált meghökkentő pénzmozgásokat. A Chelsea és a Liverpool az utolsó pillanatban egyezett meg a spanyol világ- és Európa-bajnok Fernando Torres klubváltásában. Az El Niňo (Kölyök) becenévre hallgató 26 éves csatár január 26-án az Anfield Roadon még tagja volt a vörösök Fulham elleni győztes csapatának, 31-én aláírta új szerződését, február 6-án pedig már a Stamford Bridge-en nézett farkasszemet a liverpooliakkal. Ilyen egyszerű ez kérem!

A legnagyobb vesztes

Jean-Marc Bosman

Marc Bosman 2008-ban a német Bildnek adott interjújában elárulta mennyit keresett az általa kirobbantott ügyön:

,,Nem sok hasznom volt az egész pereskedésből, ugyanis a Belga Labdarúgó Szövetségtől kapott 400.000 euró nagy részét az ügyvédeknek kellett adnom. A maradékon vettem egy kis házikót, így végre elköltözhettem a szüleim házának garázsából, melyet éveken át építgettem, csinosítgattam, hogy lakható legyen. A saját igazamért és a labdarúgásért harcoltam, ám az ügy szépen lassan annyira kiszélesedett, hogy előre nem gondolt határokig is eljutott. Támadtak, sőt meg is fenyegettek: az UEFA, a Belga Labdarúgó Szövetség, az Európai Labdarúgóklubok Szervezete... Akkor eldöntöttem, hogy a végsőkig elmegyek, s elhatároztam, hogy ettől a perctől kezdve már nem az én esetemért harcolok, hanem az összes jelenlegi és jövendőbeli labdarúgóért is. A Hivatásos Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége 1997-ben azt ígérte, hogy minden évben 25.000 eurót fizet majd nekem. Erre soha nem került sor. Néha kaptam támogatást, ám ezekből több gondom származott, mint hasznom, ugyanis a belga adóhivatal rám szállt. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: hol vannak a labdarúgótársaim támogatásai? Olyan valamit tettem a labdarúgókért, amit soha egyetlenegy szervezet, szövetség sem volt képes megtenni értük. Ma például megtörténhet az, hogy a pályán 11 külföldi labdarúgó játszik, 8 ül a kispadon, s még 11 a lelátón. És nem mellékes, hogy valamennyien jól élnek, jó fizetést kapnak. Ez nekem köszönhető! Nem akarok semmi mást, csak elismerést.

Bosman egyébként az interjú idején már két váláson és egy alkoholista korszakon volt túl. ,,Igen, nem tagadom, alkoholista voltam. Sok idő kellett, mire ezt bevallottam. Alkohol nélkül remegett a kezem. Két pohár után már nem volt ilyen gond.

Carine, a barátnője nem tudott az alkoholproblémáról, de szerencséjére a lány kiállt mellette, segített neki. Az akkori vizsgálatok kimutatták, hogy Bosman mája nagyon rossz állapotban van. A barátnője tudta, vagy sikerül neki felállni a padlóról, vagy meghal.

,,Ma már tudom, hogy az alkoholizmus betegség. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült legyőznöm. 2007. december 27-e óta egy korty alkoholt sem ittam.” Az alkoholizmus mellett más egészségügyi problémája is volt, 2007 őszén a csípőjét műtötték. A megpróbáltatások azonban nem értek véget, ugyanis az adóhivatal 100.000 euró befizetésére kötelezte Bosmant, amiért nem fizetett adót a különféle donációk után. Mivel nem volt jövedelme, részletekben (havonta 2000 euró) törlesztette az adósságot. A barátnője segítségével az egyik minőségi, pamutból készült pólómárka az ő nevét viseli, s mivel Carine úgy véli, hogy Bosman neve még mindig sokat jelent az emberek számára, ezért a játékos a saját honlapján hívta fel a labdarúgók figyelmét, hogy vegyék meg a 80 euróba kerülő pólókat. Bosman szerint ez már elég lesz arra, hogy elismerjék, mit is tett ő értük. ,,Egy profi focistának manapság mit jelent 80 euró?” - kérdezte a beszélgetés végén minden idők legnagyobb futballreformere.
Hogy közben volt ,,némi” pénzmozgás is? Hát persze!

Útrakelt 58.500.000 eurónak megfelelő angol font, egészen pontosan Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa átküldte a csekket annak a Liverpoolnak, amelyik ugyanezen a napon 41 milliót fizetett ki a Newcastle Unitednek Andy Carrollért. A potom 100 milliós adok-kapok lezajlott néhány nap alatt. Hogy ki járt jól, az csak később derül ki, az ügyleteket lebonyolító menedzserek mindenesetre dörzsölhetik a tenyerüket.

Ez a két átigazolás egyébként nem csak a téli időszak csúcsüzlete volt, hanem vezeti a 2010-11-es szezon toplistáját is. A nyáron Valenciából Barcelonába költöző David Villának csak a harmadik hely jutott a maga 40 milliójával, őt követi Edin Dzeko, aki szintén a télen váltott, a Manchester City vette meg a Wolfsburgtól 37 millióért. És bár Ángel Di Maríának sem kell szégyenkeznie azért, hogy tavaly júliusban ,,csak” 33 milliót szurkolt le érte a Real Madrid a Benficának, a transzferlistás ötödik hely azért szokatlan a királyi gárdától. Sajnálni persze nem kell Florentino Perezt, most éppen arra készül a világ leggazdagabb klubjának elnöke, hogy a rivális Barcelona elől elhappolja a ma még az Arsenalban futballozó Cesc Fabregast. A Real feje már be is árazta a középpályást - 60 millió euróra…

Fenyeget az UEFA

A nyakló nélküli költekezés tehát folytatódik. Az UEFA próbál ugyan megálljt parancsolni a pénzszórásnak, egyelőre eredmény nélkül. Az európai szövetség végrehajtó bizottsága tavaly májusban elfogadott egy irányelvet, melynek értelmében a klubok nem költhetnek többet, mint amennyit megtermelnek. Az új rendszert már az idei évtől szeretné bevezetni a szövetség, a szabályzat többek között tartalmazza, hogy három év alatt a csapatok nem költhetnek többet 45 millió eurónál.

Michel Platini, az UEFA elnöke nyilatkozatában nyomatékot is adott ennek: akik nem tartják be az átigazolási összeg maximalizálására vonatkozó szabályokat, eltilthatják őket a nemzetközi szerepléstől és pénzbüntetésben is részesülhetnek. Ha ez igaz (bár feltűnően sok benne a feltételes mód), akkor felettébb érdekesnek ígérkezik az átállás időszaka. Aki ugyanis mostanában ,,belenyúl” mondjuk egy 60-70 milliós vételbe, az az átigazolási sapka tervezett bevezetésekor eleve plusz veszteséget könyvelhet el. Persze, az elitkluboknál nem üzleti analfabéták forgatják a pénzt, ezért borítékolható, hogy már most törik a fejüket a tulajdonosok és a menedzserek az okosságon. Az első szankciókat egyébként a 2014-15-ös idényre időzíti az UEFA, érthető hát, hogy a klubok még egyáltalán nem kapkodnak.

Mint az őrültek, úgy költekeznek

Olyannyira nem, hogy például az angol Premier League-nek sikerült 356.660.000 eurós hiánnyal zárnia a 2010-11-es átigazolási szezont. Az orosz Premijer Liga takarékosabb volt, ott ,,csak” 107.990.000 euró volt a mínusz, míg a török Süper Lig ,,csupán” 82.555.000 euróval fizetett többet játékosvásárlásra, mint eladásra. A túlköltekezők csoportjában előkelő helyen van még az ukrán Premier Liga 68.545.000 és az olasz Serie A 67.375.000 euróval.

A klubok összevetésében is taroltak az angolok, a Manchester City 141.250.000, a Chelsea 110.000.000 eurós deficittel zárt, és hogy a spanyolok se maradjanak le nagyon, arról a már többször emlegetett Real Madrid gondoskodott - 83.000.000 eurós mínusszal.

Megnyugtató(?) az a kijelentés, amit Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke tett, szerinte ugyanis egyelőre semmi jele annak, hogy a klubok igyekeznének tartani magukat az UEFA gazdasági stabilitásra vonatkozó iránymutatásához. ,,Mindenki a pénzügyi fair playről beszél, közben pedig mint az őrültek, úgy költekeznek, beleértve bennünket is” - fakadt ki Galliani, talán mentséget keresve arra, hogy ő – egészen pontosan klubja - 20.366.667 eurós veszteséggel zárta az idei szezont.

Folytatódik tehát az össznépi osztás-szorzás, ami egyre inkább a (dús)gazdagok játékává formálja a futballt. Maga a produktum azért állja az évtizedek óta tartó, az utóbbi években egyre dagadó feltőkésítést, sztár(csapat)ok most is vannak, a játék színvonala sem esett (látványosan), az pedig, hogy a labdarúgás az üzleti alapon működő szórakoztatóipar része lett, legyen a pénzemberek kockázata és felelőssége.   

A modernkori jobbágyfelszabadítást kirobbantó Jean-Marc Bosmannak mindenesetre sokat köszönhetnek a futballcirkusz szereplői.
Nincsenek limitek, eltűntek a határok, dől a pénz, és…
Nem áll a bál.
Még nem.

Mert az elitben mindenki megtalálja a számítását, a leszakadók pedig statisztaszerepre kárhoztatva sóvárogva figyelik a nagyelőadást. A szünetekben aztán tágra nyílt szemekkel olvasgatják az olyan híreket, mint amilyet néhány héttel ezelőtt az egyik ,,nagy rendező” röpített világgá: ,,Szerződést hosszabbított a spanyol bajnok Barcelona labdarúgócsapatánál a világbajnok Sergio Busquets. A 22 éves középpályás 2015-ig írt alá a katalán klubhoz, amely ugyanakkor 80-ról 150 millió euróra emelte a kivásárlási árát.

Uraim, lehet licitálni!

Az adatok forrása: transfermarkt.de

megosztom