Serie A

Kétszer egyenlített, majd fordított a Fiorentina Palermóban - videó

Vezetésénél könnyelmű volt a hazai csapat, ráfáztak

A Serie A 25. fordulójának első vasárnapi meccse izgalmasan alakult. Kétszer is vezetést szerzett a hazai pályán játszó Palermo, de mindkétszer egyenlített, majd a hajrában a vezetést is megszerezte, sőt, fölényessé tette a Fiorentina.

A hazaiak kezdték aktívabban a meccset, és bár a hatodik percben még mentettek a vendégvédők Pastore elől, egy perccel később már semmit nem tudtak tenni. Ilicic kapott remek indítást a jobbszélen, majd visszafelé cselezett, és a tizenegyespont magasságában érkező argentin elé passzolt, aki a hálóba lőtte a labdát. (1-0)

Rögtön aktívabbá vált a Fiorentina, aminek az első jele Mutu nem sokkal fölé szálló szabadrúgása volt. A 18. percben kétszer is Gilardino került helyzetbe, de előbb centikkel a jobb kapufa mellé lőtt, majd Sirigu mentett nagyszerűen, amikor rávezette a játékszert. Bő félóra után aztán már eredményes tudott lenni a csatár, Behrami lágy ívelése után elszakadt a védőjétől, és a hazai kapuba fejelt. (1-1)

A második játékrészt megint a Palermo kezdte jobban, és megint gyorsan gólt is szereztek. Miccoli tudta beadni a labdát két ember közül az alapvonalról, Nocerino pedig fejjel fejezte be az akciót. (2-1)

Ezt követően megint a lilák irányítottak, és a 70. percben Camporese ki is tudott egyenlíteni. Egy szöglet után teljesen egyedül találta a labda a hosszú oldalon, és még arra is volt ideje, hogy levegye, mielőtt bebombázta. (2-2)

A vendégek a továbbiakban is aktívabbak maradtak, és a vezetés megszerzésére törtek. Montolivo például harmincról próbálkozott, de Sirigu a kapufára tudta tolni a bőrgolyót. Kicsivel később aztán mégis meglett a fordítás, amikor Jajic passzába Bovo ért bele rosszul, és öngólt vétett. (2-3)

A Palermo ekkor ébredt csak, de ők hiába próbálkoztak az egyenlítéssel, a firenzei együttes szerzett újabb gólt Montolivo révén a 88. percben. (2-4)

Ezzel a Fiorentina hat-hat döntetlen és vereség után az első győzelmét szerezte meg idegenben, és feljött a 10. helyre, bár a Chievo még nem játszotta le a fordulóbeli mérkőzését.

Serie A, 25. forduló:

Palermo-Fiorentina 2-4 (1-1)
gólszerző: Pastore (7.), Nocerino (48.), illetve Gilardino (36.), Camporese (70.), Bovo (78. - öngól), Montolivo (88.)

Később játsszák:
Bari-Genoa 15:00
Brescia-Lazio 15:00  
Cagliari-Chievo 15:00
Catania-Lecce 15:00
Cesena-Udinese 15:00  
Sampdoria-Bologna 15:00   
Juventus-Internazionale 20:45

Szombaton játszották:
AS Roma-Napoli 0-2 (0-0)
gólszerző: Cavani (50., 83., az elsőt 11-esből)

AC Milan-Parma 4-0 (2-0)
gólszerző: Seedorf (8.), Cassano (17.), Robinho (61., 65.)