Öttusa

Elmarad a kairói Világkupa verseny

  • VNA
megosztom

A politikai helyzet miatt visszamondta a márciusra tervezett öttusa Világkupa versenyt az egyiptomi szövetség.

Az Egyiptomban zajló események nem csak az afrikai kontinens valamint a világ politikai életben okoznak fennakadást, de a sportvilág körforgására is hatással vannak. A kairói események legújabb „áldozata” az öttusa sport. A legfrissebb hírek szerint ugyanis elmarad a március 24-27 között tervezett kairói Világkupa verseny. A döntést a rendező egyiptomi szövetség hozta meg, de az olimpiai kvalifikációba is beleszámító verseny törlését a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) vezetői is támogatták. A Világkupa sorozat az eredeti elképzelések szerint öt állomásból áll és február 24-én Palm Springsben, Kaliforniában kezdődik el.

Az UIPM a kialakult helyezte elemzése után úgy döntött, hogy nem pótolja a kairói versenyt, így a VK-sorozat csak négy versenyből (plusz a Világkupa döntőből) áll majd ebben az idényben. A szintén az egyiptomi fővárosba tervezett (amúgy a kontinens sportolói számára fontos olimpiai kvalifikációs versenynek számító) Afrika Bajnokság is veszélybe került, amelyet a kairóiak szintén visszamondtak. A szövetség úgy döntött, hogy ezt a versenyt más helyszínen szívesen megrendezné, a sportágban szereplő további afrikai országokat pedig rendezésre bíztatta.

A mostani helyzetet nehezíti, hogy az idei öttusa világbajnokságot is Kairó rendezné, a szeptemberi versenyről azonban még nem döntött az UIPM. A Magyar Öttusa Szövetség honlapján szereplő információk szerint a két és fél hét múlva esedékes Palm Springs-i viadalra Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn utazik, az április közepén sorra kerülő olaszországira pedig Marosi és Kasza mellett Németh Róbert, Demeter Bence, Gyenesei Leila, Pataki Viktória és Cseh Krisztina. Utóbbi esemény helyszíne is megváltozott, korábban ugyanis Róma szerepelt a versenynaptárban, most viszont már a Szardínián lévő Sassari. Május elején lesz a budapesti Világkupa, azon a tervek szerint a válogatottságra pályázó összes hazai öttusázó elindul, a május végi, kínai viadalra pedig még nem alakult ki az összeállítás. „A csengtui versenyt nem terveztük, de majd meglátjuk, hogyan állunk akkortájt.” – nyilatkozta a szövetség honlapján a kapitány, Pálvölgyi Miklós.

A 2011-es öttusa Világkupa sorozat állomásai:
Palm Springs (USA) 2011. február 24-27.
Sassari (ITA) 2011. április 14-17.
Budapest (HUN) 2011. május 5-8.
Csengtu (CHN) 2011. május 26-29.
Világkupa döntő – London (GBR) 2011. július 9-10.

megosztom