Premier League

Megtorpant a Liverpool, könnyedén nyert az Arsenal

A Liverpool a Chelsea elleni bravúros győzelem után ezúttal hazai pályán játszott döntetlent a Wigan ellen, az Arsenal könnyedén intézte el a Wolvest, a West Ham United pedig 0-3-ról egyenlített.

Van persie ünnepel - Fotó: AFP

Az Arsenal kötelező győzelmet aratott a Wolves ellen. A hazaiak a 16. percben szerezték meg a vezetést Robin van Persie révén, aki Fabregas beadását lőtte kapásból hanyatt vetődve a vendégek kapujába (1-0).



Ezután sem állt le az Arsenal, de a jobbnál is jobb helyzeteket kerestek, így csak egygólos előnnyel vonultak az öltözőbe. A fordulást követően még nagyobb fokozatba kapcsoltak Wenger fiai, és egy villámgyors ellentámadás végén van Persie már a második gólját szerezte Walcott gólpasszából (2-0).



Ezután is támadásban maradtak az Ágyúsok, de Walcott és Fabregas is hibázott döntő helyzetben, így maradt a 2-0-s végeredmény. Az Arsenal győzelme egy percig sem forgott veszélyben.

Nem tudta sorozatban ötödik mérkőzését megnyerni Kenny Dalglish irányításával a Liverpool, a Vörösök a kiesőjelölt Wigan ellen 1-1-es döntetlent értek el az Anfield Roadon. A sereghajtó West Ham háromgólos hátrányból egyenlített a West Bromwich otthonában, a Hoffenheimtől januárban érkezett Demba Ba duplázott a Kalapácsosoknál.

Premier League, 27. forduló:

Arsenal–Wolverhampton 2–0

Gólszerző: Van Persie (16.), (56.)

Birmingham City–Stoke City 1–0

Gólszerző: Zsigics (93.)

Blackburn–Newcastle 0–0

Blackpool-Aston Villa 1-1
Gólszerző: Grandin (14.), illetve
Agbonlahor (10.)

Kiállítva: Makoun (70.)

Liverpool-Wigan Athletic 1-1
Gólszerző: Meireles (24.), illetve
Gohouri (65.)




West Bromwich Albion-West Ham United 3-3
Gólszerző: Dorrans (3.), Jerome Thomas (8.), Reid (32. - öngól), illetve Demba Ba (51., 83.), Carlton Cole (58.)