DVSC-TEVA

A vereség ellenére nem vagyok csalódott - Scasny

megosztom

Zdenek Scasny szerint amikor Czvitkovics Péter lement a pályáról, akkor egy kicsit elvesztették a ritmust.

DVSCA DVSC-TEVA 3-1-es vereséget szenvedett az üzbég Pakhtakor ellen a törökországi edzőmérkőzésen. Zdenek Scasny a címvédő cseh szakvezetője ennek ellenére nem tűnt csalódottnak a találkozó után.

"Nagyon jó ellenféllel találkoztunk. Gyorsak voltak, és lehetett látni, hogy nem annyira fáradtak, pihentebb gárda benyomását keltették. A vereség ellenére egyáltalán nem vagyok csalódott. Persze minden meccset meg akarunk nyerni, de ilyenkor az eredmény nem olyan fontos, hanem a játék a lényeg, és azzal nem volt gond. Teljesítményünk akkor esett vissza, amikor Czvitkovics Péter lement a pályáról, ekkor egy kicsit elvesztettük a ritmust, de muszáj volt lehozni, mert szeretném, ha vasárnap végigjátszaná a Steaua Bukarest elleni mérkőzést. Összességében azt mondhatom, hogy elégedett vagyok. Jó mérkőzést játszottunk, szép megoldásokat láttam, és ugyan akadtak hibák, de ezeket igyekszünk majd kijavítani" - nyilatkozta a szakember a dvsc.hu-n.

megosztom