Arsenal

Bendtner távozik, ha nem kap több lehetőséget

  • DA

Az Arsenal dán csatára, Nicklas Bendtner egy friss nyilatkozatában kijelentette, hogy a nyáron kész elhagyni az Emirates-t, ha nem kap több játéklehetőséget Arsene Wenger menedzsertől.

Több lehetőség, több gólöröm, Bendtner szerint

A 23 éves játékos szerint nagyon nehéz kiharcolni az Ágyúsoknál a stabil helyet, különböző okok miatt. Ez Bendtner esetében annyiban igaz, hogy az ősszel kisebb sérülések hátráltatták, és a marokkói Mauran Samah érkezésével komoly riválisa akadt, a francia gyökerekkel rendelkező csatár pedig jóval meggyőzőbb teljesítményt nyújtott eddig.

"Szomorú leszek, ha el kell hagynom az Arsenalt, de a karrieremre is koncentrálnom kell, nem a padon akarok állandó kezdő lenni, hanem a pályán. De mindent megteszek ezután is, hogy Londonban is főszerephez juthassak. Ha egészséges vagyok, játszani akarok, de ezzel nem mondtam újdonságot, minden társam így van ezzel."

"Remélem, itt kezdem a következő szezonom is, de ki tudja, mit hoz a jövő. Most érkeztem pályfutásom legfontosabb szakaszához, amit nem cserejátékosként akarok eltölteni."

Caroline Luel-Brockdorff dán bárónő, Nicklas Bendtner barátnője.Bendtner 2006-ban szerződött az Arsenalhoz az akkor még másodosztályú Birminghamből. Az elmúlt három idényben többnyire kezdőként számolt vele Arsene Wenger, az idei szezonban viszont jobbára csak epizódszerephez jutott.

A dán támadóhoz kapcsolódó hír, hogy a napokban véget ért kapcsolata a nemesi gyökerekkel bíró, bárónői címet viselő, nála 13 évvel idősebb Caroline Luel-Brockdorffal. Pedig alig másfél hónapja született meg kisfiuk, de viszonyukat a pletykák szerint a focista álomfizetése ellenére is megmérgezte a társadalmi különbség és a rang.