NB I

A Vasas leköszönő elnöke szerint nincs lehetőség "mutyira"

Markovits László a Vasas elnöke azzal, hogy megtalálta a befektetőt a Híd Akvizíciós Zrt. személyében távozott posztjáról, Vancsa Miklós ügyvezetőre viszont továbbra is számítanak.

Illovszky Stadion
Markovits László a Vasas ügyvezető elnöke a csapat honlapján adott egy végső összegzést, és búcsúzott el a csapat szurkolóitól.

"Biztos mindenki azt várja, hogy most azt mondjam, nagyon szomorú voltam, de be kell vallanom férfiasan, hogy nagyon nagy megkönnyebbülést érzek. Óriási teher volt rajtam az elmúlt más fél évben: végig úgy éreztem – most először az elnökségem ideje alatt –, hogy nyolcvan százalékban nem a munkám minőségén múlik a sorsunk, a Futball Kft. sikeres eladásnak végkifejlete. Ez olyan kiszolgáltatottságot és feszültséget okozott bennem, amit senkinek sem kívánok. Engem két dolog zavart nagyon: az egyik, hogy minden egyes sikertelen tárgyalás után úgy voltunk beállítva, mintha mi lettünk volna a felkészületlenek, az alkalmatlanok, pedig minden józan gondolkodású ember tudja, milyen nehéz ma „igazi tulajdonost” találni. A másik pedig, hogy a sok hamis, szélhámos ember, akivel szóba kellett állnom a Vasas érdekében, sokszor gyomorforgató volt számomra. Mivel azonban nem a saját cégemről volt szó, ezért végig kellett vinnem a tárgyalást és nem küldhettem el közben melegebb éghajlatra, még akkor sem, ha már éreztem is, hogy ebből sem lesz semmi. Ezekből a szituációkból kifolyólag, sajnos a végén saját magunkat hoztuk legtöbbször kínos helyzetbe, hiszen már mindenkinek egyértelművé volt, hogy semmi komolysága és pénzügyi háttere nincs az állítólagos vevőjelölteknek. Ma már elmondhatom, hogy sokkal több álbefektető jelentkezett, mint amennyi nyilvánosságra került, többször megúsztuk a lejáratódást, de az óvatosságunktól függetlenül, sajnos nem mindig tudtuk megakadályozni a dolgok napvilágra kerülését. Ahogy ez például Markó Gábor esetében is történt, aki messze a legnagyobb kárt okozta nekünk" - nyilatkozta az egykori kiváló teniszező.

A beszélgetésen az is szóba került, mi döntött az új tulajdonos mellett, hiszen három csoport is kinyilvánította a vételi szándékát.

"Nagyon egyszerű: a Híd Akvizíciós Zrt volt az egyetlen, aki a kérésünkre valamennyi dokumentumot aláírva, a szükséges pénzügyi garanciákkal együtt prezentálta a megadott határidőre, azaz a csütörtöki rendkívüli elnökségi ülés kezdéséig. Ez az objektív szempont vezetett az egyhangú döntéshez. Ezen felül az sem volt mellékes, hogy végig következetes és reális ajánlatot tettek le, tehát magyarul a fő pontokban nem változtattak a tárgyalások alatt, ami erősítette ajánlatuk hitelességét. Azt gondolom egyébként, mindkét másik vevőjelölt is komolyan vette a tárgyalásokat, de a kijelölt határidőig nem tudták rendezni a hiányosságokat. Mindenesetre ezúton is köszönjük az érdeklődésüket. Amióta én vagyok az ügyvezető elnöke  a klubnak (2002. október) a felnőtt labdarúgócsapat fennmaradása két félnek volt köszönhető: Jámbor Jánosnak, aki öt és fél éven keresztül finanszírozta a hiányt, és a jelenlegi klubvezetésnek, aki az elmúlt két évben működtette a csapatot és tartozásmentesen adta át a kft.-t a Híd Akvizíciós Zrt-nek. Erre büszke vagyok és ez a tény a történelmünkből kitörölhetetlen" - tette hozzá a leköszönő ügyvezető.

Markovits megnyugtatta a csapat szurkolóit, nem fog bevásárlóközpont épülni a csapat Fáy utcai sporttelepén.

"Sajnos sokan még a mai napig sem értik meg, hogy a Fáy utcai ingatlan továbbra is az állam tulajdonában van és az egyesület vagyonkezelésében. Az új tulajdonos kizárólag használati jogot kap a labdarúgást érintő ingatlanrészekre, nincsenek jogosítványai arra, hogy bármilyen fejlesztést hajtson végre az állam illetve a vagyonkezelő beleegyezése nélkül. Ezen felül fontos tudni, hogy a jelenlegi övezeti besorolása (Sportövezet) a területen nem teszi lehetővé, hogy bevásárlóközpont, iroda vagy lakópark épüljön, az állam, a vagyonkezelő, a XIII. kerületi és fővárosi önkormányzat hozzájárulása nélkül nem megvalósítható. Tehát remélem minden „jóakaró” és jól értesült is megérti, hogy nincs lehetőség olyan fejlesztésre, amihez minden érintett fél ne járulna hozzá. Egyértelműm, hogy nincs lehetőség a „mutyira”! Az egy másik kérdés, hogy hosszú távon a Fáy utcai sporttelep további korszerűsítése és az Illovszky-stadion átalakítása igazi üzleti beruházás nélkül nem megvalósítható. Ehhez viszont elkerülhetetlen az a széleskörű egyetértés, ami  garanciája, hogy az arányok helyesek legyenek és egyben befektetői szemmel is érdekes legyen a beruházás.
Még egyszer hangsúlyozom ez jelenleg nincs napirenden és semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkezik az új befektető e tekintetben" - jegyezte meg a klubvezető.