2012-es játékok

A Heineken lesz a londoni olimpia hivatalos söre

  • VNA

Döntött a londoni olimpia szervező bizottsága, a holland Heineken cég lesz a 2012-es londoni olimpia hivatalos sörszállítója.

A 2012-es játékokon csak a holland Heineken cég söreit árulják majd. Az amszterdami italmárkának kizárólagos joga lesz sört árulni azokon a hivatalos olimpiai helyszíneken, ahol engedélyezett lesz az alkoholfogyasztás.

A szervezők először egy angol sörgyártóval (a London Pride nevű sörmárkát forgalmazó és előállító Fuller céggel) tárgyaltak, de miután nem sikerült megállapodni vele, végül a Heineken lett a befutó. Paul Deighton, a szervezőbizottság főigazgatója elmondta, hogy ezzel a szerződéssel már 670 millió fontra nőtt a szponzoroktól befolyó összeg, így már most elérik az eredetileg célként kitűzött 650-700 millió fontos tervet.

A Heineken a sportszponzorációs piacot tekintve nemcsak az olimpián van jelen, hiszen a labdarúgó Bajnokok Ligája sorozat, valamint a rögbi Európa-kupa támogatója is.

Heineken

„A Heineken cég angol leányvállalatánál 2000 alkalmazott dolgozik, a cég Newscastle-ben és Edinburgh-ben található gyárából látja el a szigetországi piacot. A 2012-es londoni olimpia egy globális esemény, így számunkra is fontos, hogy szponzorként a globális piacon jelen lévő cégeket nyerjünk meg." – indokolta a döntés Deighton.

A holland tulajdonú cégnek nem ez lesz az első kapcsolata az olimpiai mozgalommal, hiszen a 2004-es athéni olimpiát is 34 millió font értékben szponzorálta, ezen felül pedig régóta partnere az olimpiák ideje alatt különböző szórakoztató és vendéglátó programok sorát lebonyolító Holland Heineken Háznak is. A 2012-es olimpián egyébként az észak-Londonban található híres Alexandra Palota lesz a hollandok központja, ahova a sörgyártó cég programjainak és kommunikációjának nagy része koncentrálódik majd.