Sífutás

Orosz siker Rybinskben

  • VNA

A tavalyihoz hasonlóan ismét orosz siker született a férfi sífutók rybinski üldözéses versenyén. Ilja Csernusov ráadásul pályafutása első Világkupa-győzelmét aratta.

A sífutó Világkupa sorozat ezen a hétvégén az oroszországi Rybinskben vendégszerepel, ahol pénteken a férfiak számára a 20 km-es üldözéses versenyt rendezték. A svéd és norvég sífutók távollétében egy kicsit foghíjas volt ugyan a mezőny, de a 35 indulóból így is 13-an tudtak együtt maradni a hajráig. Meglepetés volt, hogy féltávig lemaradt a világbajnoki ezüstérmes orosz Maxim Vegzsanyin is, aki ezúttal nem volt jó formában, csakúgy, mint a tavaly ezt a rybinski versenyt megnyerő honfitársa, Artem Zhmurko. A 20 kilométeres táv vége előtt két kilométerrel a francia Jean-Marc Gaillard indított támadást, aki el is lépett a többiektől és 3-4 másodperces előnyt tudott kialakítani a német Tobias Angerer által hajtott üldözőkkel szemben. A versenytáv utolsó emelkedőjén aztán az orosz Ilja Csernusov megelőzte a németet, sőt Gaillardra is felzárkózott. A célegyenesre fordulva a több ezer hazai szurkoló által buzdított orosz már a vezetést is átvette, sőt végül a versenyt is megnyerte.

A 25 esztendős orosz sífutó ezzel pályafutása első Világkupa-győzelmét aratta, mellette pedig két francia állhatott még a dobogón. A hajrá előtt hiába volt négy olasz sífutó is az élmezőnyben, legjobbjuk, a kétszeres olimpiai bajnok Giorgio di Centa is csak az ötödik helyen végzett. Szombaton szabad stílusú sprint verseny, vasárnap pedig váltó verseny következik a férfi sífutók számára.

A férfi 20 km-es üldözéses verseny végeredménye – Rybinsk (RUS)

1. Ilja Csernusov (RUS) 48:54,2
2. Jean-Marc Gaillard (FRA) +0,4 mp
3. Maurice Manificat (FRA) +3,0 mp
4. Tobias Angerer (GER) +3,5 mp
5. Giorgio di Centa (ITA) +4,5 mp
6. Franz Göring (GER) +7,2 mp