Kandidálás

Kazahsztán olimpiát rendezne

  • VNA
megosztom

Az elbukott 2014-es pályázat után a világ kilencedik legnagyobb országa ismét bejelentkezik a téli olimpia megrendezésére.

Már korábban is felvetődött ugyan az ötlet, de biztossá csak február elején vált, hogy Kazahsztán a 2014-es után várhatóan a 2022-es téli olimpia megrendezését is megpályázza. Az ország kormánytisztviselői hétfőn jelentették be szándékukat, miután Asztanában találkoztak Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. A korábbi kazah főváros, Almati volt az, amely annak idején jelentkezett a 2014-es téli játékok lebonyolítására, de végül nem került fel a pályázati folyamat végső fázisáig eljutó városok szűkített listájára.

A kazahoknak még van idejük az újbóli kandidáció tökéletesítésére, hiszen a 2022-es olimpia helyszínéről csak 2015-ben dönt a NOB. Esélyeiket ugyanakkor jelentősen ronthatja, ha a szervezet idén júliusban a 2018-as téli játékok rendezését a szintén Ázsiában található koreai Pyeongchangnak ítéli oda. A kazahok jelenleg is egy jelentős téli versenysorozat házigazdái, hiszen január 30. és február 6. között a két nagyváros (Almati és Asztana) rendezi meg a hetedik alkalommal sorra kerülő Téli Ázsia Játékokat, amelyre 726 millió dolláros beruházás keretein belül építettek új, modern létesítményeket.

megosztom