U-21-es válogatott

Kaphattunk volna könnyebb ellenfeleket - Róth Antal

megosztom

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott erős riválisok, Olaszország, Törökország, Írország valamint Liechtenstein ellen harcolhatja ki a 2013-as izraeli Európa-bajnokságon való részvételt.

U-20-as vb - Fotó: AFP

"Már az alappozíciónk is azt sejttette, hogy nem kaphatunk könnyű ellenfeleket, hiszen a harmadik kalapba kerültünk, vagyis tudtuk, hogy két elénk rangsorolt riválist mindenképpen mellénk sorsoltak - nyilatkozta a nyoni esemény után Róth Antal szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. - Ezzel együtt kaphattunk volna minden kalapból könnyebb ellenfeleket, még a mögénk sorolt ír csapat is igen erős ellenfél lesz. Nehéz a csoportunk, a most kezdődő időpont-egyeztetéseken igyekszünk minél jobban érvényesíteni az érdekeinket."

A selejtezős összecsapásokat 2011 márciusa és 2012 szeptembere között játsszák le, s a 10 csoportelső, valamint a négy legjobb csoportmásodik jut tovább a következő körbe. Ez a 14 csapat jövő októberben oda-visszavágós párharcokon dönti el, hogy melyik lesz az a hét gárda, amely csatlakozhat a házigazda jogán automatikus résztvevő Izraelhez.

A magyar együttes a legutóbbi, tavaly szeptemberben zárult selejtezősorozatban az olaszok és a walesiek mögött csoportjában harmadikként zárt, s nem jutott tovább.

megosztom