Manchester City

Alkalmazkodnom kell a kőkemény Premier League-hez - Dzeko

megosztom

Edin Dzeko lassan a kritikák középpontjába kerül, mivel leigazolása óta még nem lőtt gólt a bajnokságban a Manchester City színeiben.

Dzeko birkózik - Fotó: AFP

A Manchester City-nél néhány hete még a bajnoki címről beszéltek, mostanra viszont, a csapat folyamatos pontvesztéseinek köszönhetően, már a Bajnokok Ligája-indulás is veszélybe került. Hiszen vesztett pontokat tekintve a Chelsea már megelőzte Manciniéket, a Tottenham pedig mindössze két egységre van lemaradva tőlük. Nem csoda, hogy a csapat támadójátékát, azon belül is Edin Dzekót bírálják, akit a Manchester City nagy reményekkel szerződtetett, de eddig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Hiába élvezi a menedzser, Roberto Mancini bizalmát a bosnyák válogatott támadó, nem tudott még a kapuba találni a Premier League-ben.

Lassan pedig a City-szurkolóknak is elfogy a türelme, főleg annak tükrében, hogy a Dzeko érkezése miatt elengedett Adeabayor már a második meccsén betalált a Real Madridban. A 27 millió fontért szerződtetett játékos is tudja, fel kell vennie a ritmust, különben csúnya vége lehet angliai pályafutásának.

„Mióta megérkeztem Angliába, megtapasztaltam milyen kőkemény is a Premier League. Minden csapat agresszív, a játékosok végig rohanják a meccseket. Amint lehet, alkalmazkodnom kell az angol futballhoz” – mondta a 24 éves csatár a kialakult helyzettel kapcsolatban.

megosztom