Előzetes

A dobogóért harcol Rudolfék ellen az Inter

  • DA

A Serie A hétközi, 23. fordulójának csütörtök esti zárómérkőzésén a címvédő Internazionale a tabella legvégén szerénykedő Bari otthonában lép pályára. Rudolf Gergely csapata utolsó négy mérkőzését elveszítette, igaz, a magyar támadó ebből "csak" háromnak volt részese. Az Inter a San Nicola Stadionban megszerzett három ponttal már a harmadik helyre lépne a bajnokságban, és még egy mérkőzést pótolnia kell.

Hardzsa és Pazzini kitűnően debütált az Interben

Serie A, 23. forduló
Bari-Internazional 20:45
TV: Digi Sport

A délolasz kiscsapat már aligha kerülheti el a kiesést a Serie A-ból, 22 forduló alat mindössze 14 pontot gyűjtöttek. A feltámadást a januárban a Genoától kölcsönvett Rudolf Gergelytől, és az AS Romától érkezett Okakától várnák a Kiskakasok. A magyar válogatott csatár első mérkőzésén rögtön góllal debütált a Juventus otthonában, Júlio César kapujának bevétele még nagyobb fegyvertény lenne. Giampiero Ventura, a Bari edzője is tisztában van együttese finoman szólva sem rózsás helyzetével, de a tréner rendületlenül bizakodik:
"Nehéz helyzetben vagyunk, de ha végre két meccset is megnyernénk egymás után, egyből másképp állnának a dolgok."

Az Inter vasárnap őrült mérkőzésen, 2-0-ás hátrányból bámulatos feltámadást produkálva verte a Palermót, az új igazolás, Giampaolo Pazzini kétszer is mattolta Sirigu kapust. Mivel riválisai botlottak - a Milan döntetlent ért el a Lazio ellen, a Roma úgyszintén a Bresciával, a Napolit elverte a Chievo -, megnyílt az út Leonardo együttese előtt a szoros felzárkózásra. Győzelem esetén a harmadik helyre lépnének a kék-feketék a tabellán, hét pontra lemaradva az éllovas Milantól, és egy mérkőzést még pótolniuk kell. A brazil vezetőedző ugyanakkor az esélyesség ellenére is óvatosságra intett:
"A Bari rengeteget fejlődött az elmúlt egy évben. Nem gondolom, hogy feladnák a mérkőzést, megfontoltan kell játszanunk."

A Bariban Belmonte és Barreto sérült, elöl Okaka lesz Rudolf ékpárja. Milánóból Sztankovics, Córdoba, Mariga, Lúcio, Castellazzi és Samuel nem utazik el Bariba, viszont Wesley Snijder felépült, ám valószínűleg még nem lép pályára.