Kajak-kenu

Szeged a világ legjobb pályája - Kovács Katalin

A kétszeres olimpiai aranyérmes Kovács Katalin sok helyen versenyzett már a világban, de olyan fantasztikus szervezéssel és kiváló körülményekkel mint Szegeden, sehol nem találkozott.

Kovács Katalin az olimpián - Fotó: AFP

Kovács Katalin, a 29-szeres világbajnok kajakos gőzerővel készül a Szegeden megrendezésre kerülő kajak-kenu világbajnokságra.

„Jópár hónap van még a szegedi világbajnokságig, nem mellékesen pedig jópár feladat vár ránk ebben az időszakban – mondta Kovács Katalin a kajak.hu-nak. – Engem egyelőre még nem is foglalkoztat a szegedi vébé, hiszen az alapozó időszakban járunk és az ottani feladataimra koncentrálok, a februári, törökországi meleg vizes edzőtáborunknál nem is látok most távolabb. Majd amikor elkezdődik a versenyszezon, megyünk bele egyik versenyből a másikba, és közeledünk egyre jobban a szegedi világbajnoksághoz, na majd akkor tudok már a világbajnokságra is gondolni. Ahogy közeledik az ottani rajt, majd engem is úgy foglalkoztat egyre jobban.”

A magyar kajakkirálynő természetesen örül annak, hogy nem az eredetileg kijelölt franciaországi helyszínen Vichyben, hanem Szegeden lesz a vb.

Nemcsak kényelmi szempontból és a hazai közönség jelentette plusz motiváció miatt nagyon jó, hogy itthon, Szegeden lesz a világbajnokság, ami ugye az olimpiai kvalifikáció révén még fontosabb. Ezen felül én úgy gondolom, hogy Szeged a világ legjobb pályája. Rengeteg helyen versenyeztem már a világban pályafutásom során, de ilyen fantasztikus szervezéssel s kiváló körülményekkel nem nagyon találkoztam. Jó úgy rajthoz állni, hogy az ember tudja, reális eredmények születnek a versenyben, amiket nem befolyásolnak külső tényezők” – nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok.