Bundavád

Az Újpest-Honvéd és a Vasas-Debrecen is a bochumi vádiratban

Címkék:

A bochumi vádirat magyarokat érintő részei a fogadási csalók, Ante Sapina és Mario Cvrtak vallomásaira épülnek.

Bundavád

A Debrecen-Young Boys UEFA Kupa-selejtező, a Debrecen-Fiorentina Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés mellett újabb két mérkőzés szerepel a bochumi ügyészség vádiratában. A 2009. április 19-én játszott Vasas-Debrecen bajnoki mérkőzésen is manipulált eredmény született, míg az öt nappal később játszott Újpest-Honvéd találkozón 20 ezer eurót fizettek a fogadási maffia tagjai a háromgólos hazai győzelemért.

Volker Talarowski, a bochumi bíróság szóvivője újabb részleteket mondott el abból a vádiratból, amelyet február 28-án tárgyal a bíróság.

"Folyamatosan bővül a vádirat, az ügyészség elemzi, és értékeli a vallomásokat, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat - mondta Talarowski a Népszavának. - Jelenleg négy magyar érdekeltségű találkozó szerepel a vádiratban: a Debrecen-Young Boys UEFA Kupa-selejtező, a Debrecen-Fiorentina Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés, és két magyar bajnoki, a Vasas-Debrecen és Újpest-Honvéd összecsapás. Azt nem tudom megmondani, hogy hány másik találkozót vizsgálnak a hatóságok, én csak azokat a meccseket látom, amelyeket vádemelési javaslattal elküldött nekünk a bochumi ügyészség. A vádirat magyarokat érintő részei a fogadási csalók, Ante Sapina és Mario Cvrtak vallomásaira épülnek. Amelyekkel kapcsolatban elég terhelő bizonyíték áll rendelkezésre, azok kerülnek át a bíróságra."

Az angyalföldi mérkőzésről a vádiratban annyi olvasható, hogy a Sapináék által meg nem nevezett játékosok pénzt kaptak azért, hogy nyerjen a Debrecen. Ez meg is történt, 3-1 arányban.

A már említett Újpest-Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban is vannak vallomások, amelyen 3-0-s hazai siker született. Sapináék szerint 20 ezer eurót kaptak bizonyos újpesti futballisták azért, hogy háromgólos különbséggel nyerjen csapatuk.

"Itt nyilvánvalóan, az ellenfelet is be kellett vonni a csalásba, de több információ egyelőre nem áll rendelkezésünkre – nyilatkozta Talarowski a lapnak. - Viszont az is kiderül a vallomásból, hogy ezen a találkozón végül nem nyertek a csalók a kívánt eredmény ellenére sem. Az újpesti mérkőzés mellett kötésben több másik találkozóra is fogadtak, de az egyiken nem a megbeszélt eredmény született, ezért elestek a nyereménytől. Elképzelhető, hogy az ügyészség konkrét neveket is tud, az sem kizárt, hogy az ügyben érintett futballistákat beidézik a tárgyalásra, de erről én nem rendelkezem információval."