Magyar Úszó Szövetség

A KEHI csontvázat talált, Gyárfás szerint szabályosan jártak el

  • MTI
megosztom

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szabálytalanságokat állapított meg a Magyar Úszó Szövetségnél a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően.

Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke - Fotó: AFP

A kormány központi költségvetési forrásból 400 millió Ft-tal támogatta a 2010. évi úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-t, miután a Magyar Úszó Szövetség 2008-ban elnyerte az Európa-bajnokság megrendezésének jogát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal - amely szerdán tájékoztatta az MTI-t - az Eb megrendezéséhez biztosított költségvetési támogatás felhasználását vizsgálta.

"A 400M Ft-ból - olvasható a dokumentumban - Dr. Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter a 2010. évi költségvetésbe 100 millió Ft-ot elmulasztott betervezni, annak ellenére, hogy ezt egy Kormányhatározat előírta számára. Így a szóban forgó támogatást újabb csontvázként, 2010 júliusában az új Kormánynak kellett biztosítania. Az állam a 400M Ft közvetlen támogatáson túl közvetett módon további 442M Ft-al is hozzájárult az Eb megrendezéséhez."

A KEHI vizsgálata megállapította, hogy "a MÚSZ főtitkára a támogatási szerződés megkötését megelőzően megalapozatlan költségvetést nyújtott be az Önkormányzati Minisztériumnak, s az Eb összköltségét 30 százalékkal magasabb összegre tervezte, közel 350 millió Ft-tal túllépve a reális értéket".

A hivatal az ellenőrzés során számos egyéb szabálytalanságot tárt fel, így azt, hogy "a MÚSZ közbeszerzési eljárás nélkül, illetve jogszerűtlenül lefolytatott közbeszerzést követően kötött szerződéseket, továbbá indokolatlanul kívánt egyes költségeket elszámolni, valamint a MÚSZ által foglalkoztatott személyekkel összefüggésben megállapította, hogy a Szövetség a bejelentési és járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, a be nem fizetett járulék összege csaknem 20 millió Ft".

A KEHI szerint a "MÚSZ elnöke, LEN alelnökként, annak ellenére, hogy a MÚSZ által rendezett kontinensviadalon hivatalból részt kellett vennie, napidíjat vett fel az Eb ideje alatt. A KEHI kifogásolta továbbá, hogy a MÚSZ főtitkára feladatait az erre vonatkozó szerződés szerint ingyenesen látja el, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a tulajdonában álló Bt-n keresztül hasonló feladatokért több tíz millió Ft díjazásban részesül."

A KEHI megállapításai alapján "az Eb megrendezésére kapott 400 millió Ft állami támogatásból a MÚSZ mintegy 120 millió Ft-ra a megalapozatlan költségvetés miatt nem lett volna jogosult, további mintegy 60 millió Ft-ot pedig jogszabálysértő módon használt fel".

"A vizsgálat emellett több mint 130 millió Ft összegű jogszabálysértő forrás-felhasználást tárt fel, e tételekkel kapcsolatban azonban a MÚSZ végül - vélhetően a KEHI ellenőrzése miatt - úgy döntött, hogy azokat nem kívánja elszámolni az állami támogatás terhére" - zárul a hivatal sajtóközleménye.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke az MTI megkeresésére így reagált:

"A Magyar Úszó Szövetség elnökségének határozata alapján a szövetség gazdasági tevékenységét, az Eb-t illetően is, az elnökség teljes bizalmát több évtizede maradéktalanul élvező Ruza József főtitkár tartotta kézben. A testület tőle azt a tájékoztatást kapta, hogy az ügyvitel teljes mértékben szabályszerű volt az összes kifizetésre vonatkozóan. A főtitkár az elnökséggel azt közölte: az előzetes kalkulációt a korábbi, 2006-os budapesti úszó Eb alapján készítette el, amikor egyébként nem a MÚSZ, hanem az akkori sportvezetés intézte a gazdasági ügyeket. A KEHI eddig nem küldte el a MÚSZ-nak a vizsgálatok eredményét, így nehéz bármilyen módon is véleményt alkotni azok eredményéről. Ami engem MÚSZ-elnökként, az Európai Úszó Liga, a LEN alelnökeként a KEHI-közlemény szerint érint: a LEN szabályzata értelmében minden eseményen, függetlenül attól, hogy hol rendezik, a Büro-tagoknak, így nekem is, 60 eurós napidíjat fizet, a tavalyi budapesti 15 napos Eb esetében ez összesen 900 euró volt. Amennyiben a LEN bármely okból ezt az összeget indokolatlannak tartja, kész vagyok rá, hogy a 900 eurót azonnal befizessem a LEN-pénztárba. Hangsúlyozom, a szerződés szerint a MÚSZ a Büro-tagok napidíját a LEN-nek fizette be, és én a LEN-től kaptam meg - minden más verseny példáját követve - a felemlített összeget."

Ruza József, a MÚSZ főtitkára az MTI érdeklődésére azt mondta, megvárja a KEHI-vizsgálat hivatalos végeredményét, az írásos értesítést, mielőtt részletesen reagálna. A felvetésre, hogy mit szól a KEHI-közleményben említett összegekhez, ennyit tett hozzá: "ismeretem szerint összesen 300 millió forint állami támogatás érkezett be a MÚSZ-hoz".

megosztom