MLSZ

Pölöskey duplájával nyert az NB II-es ligaválogatott

Címkék:
megosztom

A csapat edzője, Horváth Ferenc szerint egy nagyon jó csapat, a Zenit ellen szikrázóan kemény, jó iramú meccset játszottak.

Lejátszotta utolsó mérkMLSZőzését a törökországi Belekben edzőtáborozó NB II-es ligaválogatott. A Pető Tamás és Horváth Ferenc vezette együttes az orosz Zenit második csapatával mérkőzött meg. A találkozót Pölöskey Péter két góljával 2-1-re megérdemelten nyerte a magyar csapat.

- Jól lehetett látni, hogy a játékosok sokat fejlődtek a négy meccs alatt - értékelt Horváth Ferenc a lefújás után az mlsz.hu-nak. - Egyre jobb teljesítményt nyújtottak, a Zenit ellen már kiválóan felvették a mérkőzés ritmusát. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk szikrázóan kemény, jó iramú meccset, nagyon örülök, hogy az edzőtáborozás végére a sikerélmény sem maradt el. Rendkívül hasznos volt az elmúlt egy hét, hiszen a legtöbben életükben először játszottak nemzetközi mérkőzésen. Folyamatosan kellett hozzászokniuk a gyorsabb játékhoz, saját bőrükön érezték meg, hogy a nemzetközi szint más, mint a hazai. Úgy gondolom, minden labdarúgó több lett azzal, hogy részt vehetett az edzőtáborban.

NB II-es ligaválogatott - Zenit II 2-1

NB II-es ligaválogatott: Esterházy Mátyás - Pirka Tamás, Tóth Imre (Burucz Barna, 45.), Tóth Máté, Éles Szilárd - Gyurcsó Ádám (Nagy Olivér, 45.), Domokos Bálint (Gulyás Máté, 65.), Albert Ádám (Pothárn Szabolcs, 60.), Wittrédi Dávid, Pölöskey Péter (Szabó Péter, 75.), Pákolicz Dávid (Bene Attila, 60.)

megosztom