DVSC-TEVA

Nagyon jó dolgozni ezzel a gárdával - Scasny

Zdenek Scasny elégedetten nyugtázta csapata sikerét a vasárnapi Borsodi Temelabdarúgó Torna döntőjében.

DVSCGyőzelemmel mutatkozott be a DVSC-TEVA kispadján Zdenek Scasny vezetőedző. A Loki vasárnap megnyerte a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságot, és az ezzel járó 5 millió forintot. Nem csoda, hogy a cseh szakember elégedett volt a látottakkal.

- A csapat most megmutatta erejét – mondta a teremtorna után Zdenek Scasny a dvsc.hu-nak. – Nagyon sokat edzünk, kicsit fáradtak a játékosok, ennek ellenére komolyan vették ezt az eseményt, remekül álltak hozzá. Pszichikailag is jót tett nekik, hogy meg tudták nyerni a tornát. Különösebben nem készültünk rá, szombaton jöttünk először a Főnix Csarnokba edzeni. Az első néhány meccsen látszott, hogy fáradt a csapat, nehezen lendültünk bele, de a végén már jól futballoztunk. Három hete vagyok Debrecenben, és eddig csak pozitív benyomások értek. Nagyon jó dolgozni ezzel a gárdával, elégedett vagyok mindenkivel.