NBA

A Boston nyerte a tavalyi nagydöntő visszavágóját

megosztom

A Boston Celtics 13 ponttal verte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Kevin Garnett és Derek Fisher - Fotó: AFP

A tavalyi nagydöntő két csapatának kaliforniai mérkőzésén a vendégalakulatban Paul Pierce 32 pontig jutott, míg a hazaiakat az sem segítette, hogy Kobe Bryant ezúttal nagyon eredményesen játszott, s 41 ponttal zárt.

"Nem láttam, hogy bárki más akarta volna a labdát" - utalt arra a tényre Phil Jackson, hogy Bryant 41 pontja ellenére sokat tévesztett is.

A mester az újságírók faggatására ki is borult egy kicsit.

"Ez már a playoff? Nem. Rendben. Még az alapszakasz meccseknél járunk, időben vagyunk."

Az ellenfél trénere, Doc Rivers pedig a 16 pontot szerző, és rendkívül hasznosan játszó Rajon Rondót dicsérte.

"A csapat előtt mondtam Rondónak, hogy szerintem az év egyik legjobb játékát nyújtotta, azt mondhatom, tökéletes meccse volt."

"Ez egy másik összecsapás volt, de lelkileg fontos csata, főleg mióta elvesztettük itt tavaly a hetedik mérkőzést" - fejtette ki a vendégek vezére, Paul Pierce.

Eredmények:

Los Angeles Lakers-Boston Celtics 96-109
Oklahoma City Thunder-Miami Heat 103-108
Orlando Magic-Cleveland Cavaliers 103-87
Philadelphia 76ers-Denver Nuggets 110-99
New York Knicks-Detroit Pistons 124-106
Phoenix Suns-New Orleans Hornets 104-102
Golden State Warriors-Utah Jazz 96-81

megosztom