Férfi kosárlabda

Király Sándort kifizették Kecskeméten

Király Sándornak távozását követően jelentős összeggel tartozott a T.O.M.Controll – Kecskeméti KSE csapata, amit most tudtak csak kifizetni.

A Magyar Kosárlabda Szövetség versenybizottsága a héten tárgyalt a Király Sándor kontra Kecskeméti SE ügyről. Az egykor a klubnak dolgozó szakosztálymenedzser elmaradt fizetését követelte az egyesülettől. A bizottsági ülésen az hangzott el, hogy Királynak február elsejéig kell megkapnia a jussát.
A Kecskeméti SE honlapja szerint az ügy megoldódott, a szakosztálymenedzsert kifizették.

"A csapat játékosai és edzői megértették, hogy most egy kicsit várniuk kell majd a pénzükre, hiszen Király követelésének határideje nagyon közelített. A szponzorok is segítettek, sokuktól korábban kaptuk meg a pénzünket. Ismét bebizonyosodott, hogy milyen nagy összefogás van Kecskeméten. Nincsen többé Király-ügy " - mondta Sztojan Ivkovics a T.O.M.Controll - Kecskeméti KSE szakmai igazgatója.