Bundesliga

A Dortmund simán lelépte a Wolfsburgot

A Bayern hátrányból fordítva nyert Brémában

A Dortmund és a Bayern München is győzött a Bundesliga 20. fordulójában. A nevek alapján mindkét csapatnak nehéz ellenfele volt, de néhány villanástól eltekintve a Wolfsburg és a Bremen sem mutatott sokat szombat délután. A Schalke hazai pályán kapott ki a Hoffenheimtől, amelyben bemutatkozott Ryan Babel. Kiesési rangadót nyert a St. Pauli, Nürnbergben szenvedett vereséget a Hamburg.

A Wolfsburg-Dortmund találkozó első percében még Diego lőtt oldalhálót a hazai csapatból, a másodikban azonban már a vendégek szereztek vezetést. Götze kapott jó kiugratást a jobb oldalon, a középen érkező Barrios elé emelt, a csatár pedig a levegőbe felugorva passzolt a kapuba. (0-1)

Barrios gólöröme a Wolfsburg ellen

Gyorsan megadta tehát a Dortmund az alaphangot, és a Farkasok nem is nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel. A 26. percben ugyan Diego újra megpróbálkozott távolról, a lövését Weidenfeller szöglet helyett a pálya irányába ütötte, de a kipattanót Grafite éles szögből nem tudta ellőni a kapus mellett.

A félidő vége előtt nem sokkal dupláztak a vendégek. Megint Götze ment el a jobbszélen, megint Barriost találta meg középen, aki ugyan telibelőtte az előtte álló védőt, de a lepattanó labdára Sahin berobbant, a felső lécre rúgta, az onnan a gólvonal környékére (valószínűleg belülre), a bal kapufára végül a hálóba pattant. (0-2)

A szünet után sem tudott sokat mutatni a Wolfsburg. Sőt, a Dortmund tovább növelte az előnyét! Ezúttal Sahintól jött a beadás, amit a hosszú oldalon álló Hummels paskolt a kapuba. (0-3) A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így a sárga-feketék simán nyerték a papíron rangadónak számító meccset, amin azonban egy kilátástalanul játszó hazai csapatot láthattunk.

A Werder Bremen sem épp a legjobb napjait éli - a 14. helyen álltak a forduló előtt -, így nem sok jóra számíthattak a Bayern München ellen. Ennek megfelelően a Bajorok végig nagy fölényben játszottak az első félidőben, de gólt nem tudtak szerezni. A 17. percben Ottl távoli tekerését tolta fölé Wiese, tíz perccel később Gomez elől mentettek az utolsó pillanatban, később Robben egy szabadrúgást bombázott a sorfalba a tizenhatos előtti körívről, végül a játékrész zárásaként egy ígéretes kontrát lőtt gyengén a hazai kapus kezébe.

A fordulás után meglepetésre a Bréma szerzett vezetést Mertesacker révén. Egy hosszú szabadrúgást Prödl csúsztatott az előrehúzódó hátvéd elé, aki éles szögből lőtt a kapuba. (1-0)

A váratlan fordulat meglepte a münchenieket, de néhány percnyi zavar után visszavették az irányítást. Olyannyira, hogy a 65. percben Robben révén egyenlítettek. A holland előbb ellőtte a labdát keresztbe a kapu előtt, de rögtön bedobással jöhettek a túloldalról, ami után Pranjic adott be, Robben pedig berepülve juttatta a játékszert a hálóba. (1-1)

Bő tíz perc múlva már a vezetést is megszerezték a vendégek. Gomez harcolt meg a labdáért a tizenhatoson belül, levitte az alapvonalhoz, a beadásába pedig Mertesacker szerencsétlenül ért bele, öngólt vétett. (1-2)

A hajrában aztán még tovább tudta növelni az előnyét a Bayern, Müller volt erőszakos, és önzetlenül passzolt a csereként beálló Klose elé, akinek már csak az üres kapuba kellett gurítania. (1-3)

A mérkőzés zárásaként Wiese még mellkason rúgta az egyedül kilépő Müllert, amiért meg is kapta a jogos piroslapját. A szabadrúgást Timoscsuk csúnyán fölé rúgta.

A Schalke az egy ponttal előtte álló Hoffenheimet fogadta, amelyben bemutatkozott a Liverpooltól érkező Ryan Babel. Rögtön a 4. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Vorsah révén, aki egy szögletet fejelt Neuer kapujába. Érdekes, hogy a nagy bravúrokra képes válogatott hálóőr mennyire nem tudja uralni az ötös területét a beadásoknál. Most is csak kettőt kellett volna előrefelé lépnie, hogy elüsse a labdát.

A kékek ezt követően egész meccsen csak szenvedtek, kevés helyzetet tudtak kialakítani, és tulajdonképpen simán kaptak ki a Hoffenheimtől 1-0-ra.

A Dortmund győzelmének köszönhetően visszaállította tizenegy pontos előnyét a pénteken nyerő Leverkusen előtt, a Bayern pedig feljött a harmadik helyre, megelőzve a Hannovert. A Werder visszacsúszott a 15. pozícióba, mivel a St. Pauli simán legyőzte a Kölnt, amely így az osztályozós helyre került.

Bundesliga, 20. forduló:

Schalke 04-1899 Hoffenheim 0-1 (0-1)
gólszerző: Vorsah (4.)

VfL Wolfsburg-Borussia Dortmund 0-3 (0-2)
gólszerző: Barrios (2.), Sahin (40.), Hummels (71.)

1. FC Nürnberg-Hamburger SV 2-0 (0-0)
gólszerző: Simons (59., 11-esből), Cohen (70.)
kiállítva: Kacar (69., Hamburger SV)

Werder Bremen-Bayern München 1-3 (0-0)
gólszerző: Mertesacker (47.), illetve Robben (65.), Mertesacker (76., öngól), Klose (86.)
kiállítva: Wiese (89., Werder Bremen)

FC St. Pauli-1. FC Köln 3-0 (2-0)
gólszerző: Takyi (30., 36.), Bruns (76., 11-esből)

Pénteken játszották:
Bayer Leverkusen-Hannover 96 2-0 (2-0)
gólszerző: Vidal (21.), Rolfes (42.)

Később játsszák:
1. FC Kaiserslautern-FSV Mainz 05 18:30

Vasárnap játsszák:
VfB Stuttgart-SC Freiburg 15:30
Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 17:30