Átigazolás

A Liverpool megegyezett az Ajaxszal Suárezről

A csatár napokon belül a Vörösök játékosa lehet

Az Ajax 26,5 millió euróért elengedi uruguay-i csatárát, Luis Suárezt a Liverpoolhoz. Az angol klubnak még meg kell egyeznie a játékossal, de ennek valószínűleg nem lesz akadálya, mivel maga Suárez is főszerepet játszott az átigazolás létrejöttében.

A holland klub képviselői néhány nappal ezelőtt kijelentették ugyan, hogy ragaszkodnak Suárez 35 millió eurós kivásárlási árához, de a csatár maga is belefolyt a tárgyalásokba, hogy meggyőzze eddigi főnökeit az ár csökkentéséről. Úgy tűnik, ez sikerült, a Liverpool és az Ajax ugyanis 26,5 millió euróban egyezett meg az átigazolásról.

Suárez sajtótájékoztatón

A Vörösök mostantól egyezkedhetnek az uruguayival a fizetésről és egyéb feltételekről, de nem valószínű, hogy ezek után ez akadályt jelentene.

Suárez komoly erősítést jelent a Premier League-ben csak kínlódó Liverpool számára, már csak az a kérdés, hogy Fernando Torres társa vagy helyettese lesz-e a csatársorban. A spanyolért ugyanis 35 millió eurót ajánlott a Chelsea, és bár elsőre elutasították az ajánlatot, Torrest állítólag érdekelné a londoni lehetőség. Persze most, hogy minőségi társat kap, és nem egyedül kell küszködnie a védők között, valószínűleg meggondolja a dolgot, és ad még egy fél évnyi esélyt mostani klubjának.

Suárez hazájában a Nacional Montevideóban játszott, onnan igazolt Groningenbe, ahonnan az Ajax megszerezte. A 2009-10-es szezonban 35 gólt szerzett, az Eredivisie gólkirálya lett. Az uruguayi válogatottal ott volt a világbajnokságon, és a nemzeti együttes az ő három góljának - valamint a Ghána elleni, gólvonalon történő kezezésének - is köszönhetően menetelt az elődöntőig.